A kis barna nyuszi szórakozottan rágcsálta répáját a kert végében. Bársonyos fülei aggodalmasan konyultak pofija elé.

-Szép időnk van, Tapsikám! – cammogott mellé a hóember az udvarról.

A nyuszi észre sem vette. Egyre csak bámult maga elé.

-Hahó, Tapsi! – integetett seprűkarjával a hóember, felhívva magára a figyelmet.

-Mi? Ja, hello Havas! Mit is mondtál?

-Nagyon szórakozott vagy ma reggel. Valami baj van?

A nyuszi egyik füle kiegyenesedett és sóhajtott egyet.

-Eh, Havas, nem tetszik ez nekem. Holnap lesz Karácsony, ez a kissrác meg csak lógatja az orrát. – mondta teli szájjal, répájával a konyha ablakára mutatva. – Nem tudod, mi baja lehet?

A hóember lassan a ház felé fordult. Testalkatából adódóan nem tudott gyorsabban. A konyhában Peti szomorúan keverte a reggeli müzlijét. Az anyukája puszija sem vidította fel igazán, amit a homlokára adott. Fel is állt az asztaltól és átment a nappaliba, hogy egy könyvet vegyen a kezébe.

-Pár napja, mikor az apukájával építettek, hallottam ezt-azt… - fogott bele Havas.

Tapsi érdeklődve kapta újdonsült barátjára tekintetét.

-Mondd már, hogy mit vagy megeszem a répaorrod! – dörrent rá a nyuszi.

-Jaj, ti nyuszik roppant türelmetlen népség vagytok. De nem haragszom. Van egy kislány, akivel nagyon jó barátok voltak, de elköltöztek és hiányzik neki. Ennyit hallottam.

A nyuszi hosszú bajuszát simogatva gondolkodóba esett. Percek múlva szólalt meg:

-A kislány lesz a kulcs! Meg kell találnunk!

Havas fekete szénszeme felcsillant.

-Igazad van! Menjünk! – és megindult a kapu irányába.

-Lassan a hótesttel, haver, mégis hová? Hiszen a nevét sem tudjuk! – ugrott elé Tapsi, a répáját messzire hajítva.

-Mondasz valamit. Akkor most mit csináljunk?

-Nézd Havas, te egy hóember vagy, én egy nyuszi. Ehhez ketten kevesek vagyunk, segítség kell!

Havas vállai megereszkedtek, amint ráeszmélt, hogy mekkora fába vágták a fejszéjüket.

-Van ötleted? – kérdezte.

-Akad… - felelte Tapsi, majd sietve otthagyta Havast.

Néhány perc múlva visszatért, a fogaival húzva Peti szánkóját.

-Kölcsön vesszük. – jelentette ki.

Látva a hóember értetlen tekintetét magyarázatba kezdett:

-Haver, a te tempódban kitavaszodik, mire odaérünk. Majd én húzlak, elég erős vagyok.

-De hova megyünk?

-A bátyámhoz az erdőbe.

-És ő tud segíteni? – kérdezte Havas, miközben komótosan felkapaszkodott a szánkóra.

-Remélem.

Azzal útnak indultak a kertek alatt. Tapsi minden erejét beleadva ugrándozott a hóbuckák között.

-És ki a bátyád? – tudakolta a hóember.

A nyuszi megállt és egy pillanatig hallgatott.

-A Húsvéti Nyuszi… - dünnyögte maga elé.

-Hogy ki?

-Mondom a Húsvéti Nyuszi! – emelte fel a hangját Tapsi.

Havasból kitört a nevetés.

-Te most ugratsz?

-Nem.

-Jaj, ez olyan izgalmas, találkozni fogok a Húsvéti Nyuszival! Hópehely-koromban álmodni sem mertem volna róla!

Tapsi csak fújtatott egyet és szájába véve a kötelet, tovább húzta barátját. Gondolatai egyre a kislány körül jártak, akit meg kell találnia. Egyszerűen, muszáj!

Bő egy óra alatt oda is értek az erdő mélyén álló hatalmas, öreg tölgyfához, melynek biztonságot adó gyökerei között élt a Húsvéti Nyuszi. Havas lekászálódott a szánkóról és izgatottan toporgott az ajtóban. Tapsi mancsa remegve nyúlt a csengő zsinórjáért. Néhány perc múlva feltárult az ajtó és a Húsvéti Nyuszi papucsban állt a küszöbön enyhén meghökkenve.

-Tapsi! Micsoda meglepetés! Rég láttalak… - üdvözölte testvérét.

-Helló, Nyussz. Ő itt a haverom, Havas. – mutatott a hóemberre, akinek füléig szaladt a szája örömében.

-Örvendek a szerencsének. – nyújtotta a mancsát barátságosan a Húsvéti Nyuszi és megrázta Havas seprűjét.

-El sem hiszem, a Húsvéti Nyuszi személyesen! Megáll az eszem!

-Nem kell úgy hasra esni, Havas. – szakította félbe Tapsi.

A Húsvéti Nyuszi kabátot és csizmát húzott, és az erdei utcán beszélgettek tovább. Havast mégsem invitálhatta be a meleg nyúlodúba, nehogy baja essen.

-Mi járatban, kisöcsém?

Tapsi a mancsait tördelve elmesélte a történetet. A Húsvéti Nyuszi fel-le sétálva gondolkodott.

-Nem tudom, hogy segíthetnék. Én csak csokitojásokat meg bicikliket viszek a gyerekeknek, én nem vagyok olyan varázslatos, mint… - és fény gyúlt a szemében.

-Mint ki? Mondd már! – szólt rá Tapsi.

-Mint a Télapó! Hát nem egyértelmű? Ez az ő asztala.

Tapsi Havasra sandított, aki csak a vállait vonogatta.

-Kizárt, hogy még idejében odaérjünk az Északi-sarkra a Télapóhoz…

Tapsi nagyon elcsüggedt.

-Megvan a száma. – szólt a Húsvéti Nyuszi.

-És ezt csak most mondod?

-Ne haragudj, kicsit szétszórt vagyok. Tudod, készülök a nyaralásra még a nagy munka előtt.

-Persze, nyilván. Megint a Bahamák?

-Igen, pálmafák, tenger… Szükségem van a pihenésre. Elképesztő, mi megy itt tavasszal.

-Oké, Nyussz, értjük. Megadnád a számot végre? – sürgette Tapsi türelmetlenül.

A Húsvéti Nyuszi vetett egy pillantást testvérére és bement.

-Úgy érzem, nem vagytok túl jó viszonyban… - jegyezte meg Havas.

Tapsi sóhajtott egyet.

-Az utóbbi időben eltávolodtunk egymástól. Mióta ő a Húsvéti Nyuszi.

-De miért?

Tapsi széttárta a karját és hátat fordított a hóembernek. Ekkor lépett ki az ajtón a Húsvéti Nyuszi. Fülei lobogtak utána izgalmában.

-Beszéltem vele. Este erre jár a szánján még ügyet intézni. Arra kér titeket, hogy az erdei tisztáson várjatok rá.

-Kösz, Nyussz! Jövök neked eggyel. – hálálkodott Tapsi és futólag átölelte bátyját. – Jó pihenést!

-Meglesz. – felelte. Megszorította Tapsi karját és hozzá tette: - Csak ügyesen!

Tapsi bólintott és intett Havasnak, hogy induljanak máris, hogy odaérjenek idejében a találkozóra. Nem lett volna szép dolog megvárakoztatni a Télapót, főleg ilyen zsúfolt időszakban. Havas azonban csak hüledezve kapkodta a levegőt. Félő volt, hogy elájul.

-Mi bajod, haver? Jól vagy? – fordult hátra Tapsi.

-A Húsvéti Nyuszi után még a Télapóval is találkozom! Ez életem legszebb napja! – lehelte Havas, mire Tapsi elmosolyodott.

-Én is kíváncsi vagyok a fickóra. – nevetett.

Havas visszakászálódott a szánkóra és még delet sem ütött az óra, mire a tisztásra értek. Egész délután ültek a hóban, és a terven tanakodtak. Azonban nem jutottak eredményre. A Télapó nélkül nem volt semmi esélyük. Már alkonyodott és elszürkült körülöttük az erdő, mikor megkordult Tapsi gyomra.

-Ennem kellett volna a bátyámnál. – sóhajtotta.

Ekkor Havas kivette répaorrát, és felé nyújtotta.

-Ne szórakozz Havas, ez az orrod, nem fogadhatom el!

-Edd csak meg! Egész nap velem fáradtál, ez a legkevesebb. – mosolygott a hóember és még közelebb nyújtotta a répát.

Tapsi bizonytalanul vette el és mielőtt beleharapott volna, még egyszer megkérdezte:

-Biztos?

-Persze, hiszen barátok vagyunk, nem?

A nyuszi bólintott.

-De. Köszönöm, pajtás. Szerzek neked másikat, megígérem.

Még meg sem ette az egészet, mikor csengettyűszót hallottak és mindketten izgatottan ugrottak talpra.

-Ez ő lesz! – ujjongott Havas.

A csillagos égbolton egy éles kanyart leírva megjelent a rénszarvas szán, majd éppen mellettük ért földet.

-Rudolf, hóóó! – állította meg a fogatot a Télapó.

A két jó barát tátott szájjal bámulta. Tapsi még a répáját is elejtette. A Télapó lekászálódott a szánról és megveregette a szarvasok hátát.

-Biztos ti vagytok Tapsi és Havas. – lépett oda hozzájuk.

Tőlük csak bólogatásra futotta.

-A testvéred elmondta, miben mesterkedtek. Szép tőletek, hogy fel akarjátok a gyerekeket vidítani.

Tapsi elmosolyodott és megtalálta a hangját.

-Ugye tudsz nekünk segíteni?

-Benned van minden reményünk, Télapó! – tette hozzá Havas.

-Ne féljetek, megoldjuk valahogy. Átfutottam indulás előtt a listámat és meg is találtam a kislányt, akit kerestek. A neve Fanni.

Tapsi és Havas szeme boldogan csillant össze.

-Mi legyen a következő lépés? Hogyan intézzük el, hogy meglátogassa Petit? – kérdezte Tapsi.

-Ezen töprengtem egész délután. – kezdte a Télapó a szakállát simogatva. – Sajnos ez nem olyan egyszerű. Kellenek hozzá a szülei is.

-Ez igaz. – felelte Tapsi.

-Azt hiszem, ehhez nagyobb összefogás szükséges.

-Mire gondolsz?

-Segítségül hívtam egy nagyon kedves barátomat, Ezüstkét. Meg is kell hamarosan érkeznie. Együtt kitaláljuk. – kacsintott a Télapó.

A következő pillanatban egy fehér villanás vakította el őket, és előttük állt egy apró angyalka.

-Sziasztok! – üdvözölte a nyuszit és a hóembert mosolyogva. – Hello, Télapó! Ugye nem késtem el?

A Télapó felnevetett és megsimogatta Ezüstke haját, melyről a nevét kapta.

-Dehogy. Éppen idejében érkeztél, mint mindig.

-De fura, hova lett az orrod? – kérdezte Havast.

-Éhes volt, neki adtam. – mutatott Tapsira, aki a füle tövéig elpirult zavarában.

-Ez nagyon szép gesztus volt tőled! – dicsérte Havast az angyalka, mire a hóember peckesen kihúzta magát.

-Miben segíthetek nektek?

Tapsi újra előadta a két gyermek bánatát és Ezüstke biztosította róla, hogy ő majd a kezébe veszi az ügyet.

-Egyet se féljetek, megoldom!

-Tényleg? De hogyan? – emelte rá a tekintetét Tapsi és Havas.

-Ez legyen az én titkom. Tudjátok, karácsonyi csoda… – kacsintott Ezüstke, majd ugyanazzal a villanással, amivel érkezett, el is tűnt.

Ekkor a Télapó megköszörülte a torkát és lehajolt Tapsihoz.

-Remélem, most már megleled a békét, bolyhos barátom. Tudom, mennyire bánt régóta, hogy nem te lettél a Húsvéti Nyuszi, hanem a testvéred. Látod most már, hogy te is képes vagy ugyanarra, mint ő?

Tapsi elgondolkodott, majd határozottan bólintott. A Télapó megsimogatta a füleit.

-Köszönöm, Télapó.

-Szívesen.

Majd Havashoz lépett és a zsebébe nyúlt. Egy répát vett elő és az arcába illesztette. A hóembernek torkán akadtak a szavak, csupán egy széles mosolyra futotta hálája jeléül.

-Köszönöm, hogy segítettetek nekem. – mondta a Télapó és visszaült a szánjába. – Boldog Karácsonyt!

-Boldog Karácsonyt, Télapó!

Integettek utána, amíg el nem tűnt a szemük elől az éjszakai égbolton.

-Gyere, Havas, menjünk haza és nézzük meg, mi sül ki belőle!

Másnap reggel Havas a nappali ablakával szemben ácsorgott az udvaron, mikor megérkezett Tapsi. Barátja kerek pocakjának támaszkodva figyelt feszülten. Kisvártatva egy autó parkolt le a ház előtt és mindketten oda kapták a fejüket. Egy szőke copfos kislány ugrott a járdára, éppen akkor, mikor feltárult a bejárati ajtó és Peti bukkant fel. A gyerekek örömmel szaladtak egymáshoz és összeölelkeztek.

Az egész délelőttöt társasjátékkal töltötték, miközben mézeskalácsot majszoltak. Csilingelő, boldog nevetésük kihallatszott az udvarra. Havas szénszája mintha körbeérte volna az egész fejét, Tapsi pedig, elégedett arccal nézte Petit és Fannit.

-Azt hiszem, te lettél a Karácsonyi Nyuszi, Tapsi.