Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Szirmok a lapokon

2020.jan.31.
Írta: Aurora Jacob komment

Cseresznyepiros 10. fejezet

Hannah értetlenül bámult utána. Úgy látszott, megbántotta Lucast. Letörten forgatta a boros poharat a kezében.

„Végül is, igaza van. Mit tudok én róla? De ha tényleg megkomolyodott volna, akkor nem viselkedne ilyen lehetetlenül velem… Nem értem én ezt az egészet.”

Sokáig ücsörgött még a teraszon a csillagokat nézve. Egyre a két Lucas járt a fejében. Egy idő után fázni kezdett a hűvös éjszakában és bement a szobájába. A laptopon megnyitva hagyta a levelezőjét és legnagyobb örömére egy új üzenet várta.

Remegő kézzel kattintott a megnyitásra, szíve a torkában dobogott.

 

Drága Hannah!

 

El sem hiszem, hogy ekkora véletlenek vannak az életben! Éppen a napokban jutottál te is az eszembe. El is határoztam, hogy megkereslek, de borzasztóan el vagyok havazva.

Nem is tudom, mit kérdezzek tőled, annyi mindenre gondolok most. Mesélj magadról!

Kérlek, add át üdvözletem a nagyszüleidnek.

 

Szép estét, Lucas

 

Hannah majdnem leesett a székről izgalmában. Fülig érő szájjal kezdte gépelni a választ:

 

Drága Lucas!

 

Nagyon boldoggá tett a leveled! Már kezdtem feladni a reményt, hogy mégis célba találok. De úgy látszik, ennek így kellett lennie.

Papinak már sajnos nem tudom átadni az üzeneted, meghalt három éve. Mami viszont majd’ kicsattan hála Istennek. Képzeld, itt töltöm a nyarat nála. Szükségem van egy kis levegőváltozásra és ez jó megoldásnak tűnt.

Sokszor gondolok rád és az együtt töltött időre… Itt aztán minden nap megrohamoznak az emlékek!

Te is mesélj!

 

H.

 

Néhány percig türelmetlenül várt, hátha Lucas is ilyen gyorsan válaszol, de nem így történt. Hannah-ban dúltak az érzelmek. Végtelen örömet érzett, amiért mégis megtalálta a „gyerek-Lucast”, de a szomszéd fiú hirtelen távozása felkavarta. A szíve mélyén már bánta az utolsó megjegyzését.

Visszament a teraszra egy pohárka borral. Amint kilépett az éjszakába, megtöltötte fülét a halk zeneszó. Valaki egy szomorú dallamot pengetett a gitárján. És akkor meghallotta Lucas hangját, ahogy énekelni kezd. Egy szívszorító dalkezdemény volt egy elveszett fiúról és lányról. Hannah szemébe könnyek gyűltek.

„Ezt jól megcsináltad, Hannah!” – dorgálta magát. – „Mégis mivel bántott ő téged igazán? Te meg páros lábbal taposol a lelkébe, amiről semmit nem tudsz.”

Már csak a büszkesége tartotta vissza attól, hogy átmenjen bocsánatot kérni. Azt az elégtételt nem szerzi meg Lucasnak, arról tett a férfi épp eleget. Megzavarni sem szerette volna a munkában. Hannah úgy sejtette, hogy egy új dal megszületésének a fültanúja. Néhol még sántított és változott a szöveg, de gyönyörű volt. Simogatta a szívét, és máris a magáénak érezte.

„Lehet, hogy nem is olyan lehetetlen ez a pasi?”

Fogalma sem volt, meddig hallgatta Lucast. Elkortyolgatta a bort közben és kezdett álmosodni. A szomszédból sem szűrődött át több zene, így Hannah lefeküdt aludni. Válasz sem érkezett már aznap este.

Másnap reggel nem ébredt jobb hangulatban. Az előző éjszakákhoz hasonlóan a két Lucas nem hagyta nyugodtan aludni. Egy nagy bögre kávét töltött magának és leült a konyhában. Judy a napi programot ismertette vele:

-Arra gondoltam, hogy ma tartsunk egy kis pihenőt. Nem kell egy szuszra mindent megcsinálni, nincs igazam?

-De igen, Mami.

-Délelőtt besétálok a faluba ügyeket intézni. Ebédre főzök neked spagettit, tudom, mennyire szereted. Délután a szokásos hímzőkörbe megyek. Tarts velem, ha gondolod.

„Isten őrizz!”

Még a hideg is kirázta Hannah-t a gondolatra. Díjazta a szép kézimunkát, de hogy egész délután az öregasszonyok locsogását hallgassa, na azt már nem!

-Köszi, Mami, de inkább kihagyom.

-Ne csacsiskodj már, jó kis társaság verődött össze. Mindig hoz valaki süteményt is, ma Mary barátnőm a soros. Isteni az epres roládja, remélem, azt süt!

-Biztos nagyszerű mulatság, de nem nekem való.

Nem szerette volna nagyanyját megbántani, hogy a legkevesebb türelme sincs a barátnőihez és a falusi pletykákhoz, de valahogy le kellett ráznia. Egy határozott kopogás mentette meg az ajtón.

-Hát ez ki lehet? A postához még korán van. – morfondírozott Judy.

-Majd én megnézem.

„Legalább időt nyerek…”

A bejárati ajtót kinyitva meglepődött. Lucas állt vele szemben.

-Szia! Pont téged kereslek. – üdvözölte Hannah-t mosolyogva. Nyoma sem volt rajta sértettségnek.

-Szia! Gyere be!

-Igazából most nem szeretnék. Azért jöttem, hogy megkérdezzem, nincs-e kedved segíteni nekem. Őszintén szólva, sajnálnám azt a cseresznyét a fán megrohadni és nagyapád pálinkája megihletett. A végterméket meg elfelezzük. Na?

Hannah tanácstalanul bámulta Lucast, de ha már választania kellett az ő és a vénasszonyok társasága között, akkor nem volt már több kérdés. Továbbá a lelkiismerete is bántotta még, úgyhogy végül igent mondott.

-Átöltözök és megyek. Negyed óra?

-Várlak. Ja, és Shadow is. Azt üzeni, ne hagyd itthon a simogatódat. – mosolygott Lucas.

-Nem fogom, mondd meg neki!

Hannah nevetve csukta be az ajtót és a szobájába menet bekiabálta Judynak:

-Roppantul sajnálom, Mami, de nem tudok veled tartani a hímzőkörbe. Segítek Lucasnak cseresznyét szedni. Pálinkát főzetünk belőle.

Judy elégedetten somolygott a konyhában.

-Gondolom, ebédre se várjalak.

-Nem tudom, Mami. Majd jövök. – mondta Hannah és egy puszival köszönt el.

Shadow a kapuban várta izgatottan. Hannah leguggolt mellé és alaposan megdögönyözte.

-Azt hiszem, most először irigykedem rá. – szólalt meg Lucas a terasznak támaszkodva. – Jó dolgod van, pajtás, becsüld meg.

Hannah megpuszilta Shadow macifejét és tovább simogatta.

-Jaj, ne kínozz már! – mordult fel Lucas, mire Hannah felnevetett és felállt.

-Még mielőtt teljesen megsárgulsz, fogjunk neki. Nem szedi le magát a cseresznye.

Shadow csalódottan kapott Hannah keze után és a tekintete azt mondta:

-Ne hagyd abba, kérlek!

-Később folytatjuk, Shadow, ígérem! – mondta neki a lány.

Hármasban indultak a hátsó kertbe. Lucas vitte a létrát, Hannah a vödröket, Shadow a labdáját.

-Előremászok és felsegítelek, jó? – jelentette ki Lucas.

-Látod, ez már valóban lovagias.

Felmentek a fára, Shadow pedig, alájuk telepedett és élvezettel rágcsálta játékát.

-Azt hiszem, hálával tartozom neked. – kezdte Hannah, mire Lucas értetlenül húzta fel a szemöldökét. – Megmentettél a délutáni „hímzőkörtől”.

Hannah valóban idézőjelet formált a kezeivel és Lucasból irdatlan röhögés szakadt fel.

-Akarod mondani pletykakörtől.

-Úgy van. Még most is ráz a hideg, hogy Mami tényleg magával akart cipelni.

-Máskor is állok rendelkezésedre.

Cseresznyepiros 9. fejezet

A délután hátralévő részében Hannah gondosan ügyelt rá, hogy ne menjen Lucas közelébe, de ahányszor a férfira tévedt a tekintete, ő mindig egy kacér mosollyal válaszolt. Hannah csak a fejét ingatta.

„Dilis.” – gondolta magában. – „Csak ne lenne ilyen szép!”

Szája szinte magától kezdett mozogni, nem akart ő Lucasszal beszélgetni:

-Itt a nyár, és te elásod magad a világ végére. Nem lesz turné?

-Nahát, mégis megtisztelsz az érdeklődéseddel?

-Én csak… tudod mit? Csinálj, amit akarsz, leszarom.

-Imádom a felvágott nyelved! – nevetett Lucas. – Egyébként valóban nem lesz. Szét vagyok esve, és valahogy össze kell szednem magam a folytatáshoz. Minden értelemben.

Hangja elkomolyodott a mondandója vége felé, amitől Hannah megenyhült. Együtt érzett Lucasszal, pedig a részleteket nem tudta.

-Meg tudlak érteni. Én sem találom magam. Ha tudnád, hány történet van a fejemben, ami ki akar szabadulni, de én elhagytam a kulcsot valahol.

-Ismerős. Az utolsó lemez egy kínszenvedés volt, mire összehoztuk.

-Az elsőt meghallgattam tegnap. Egész jó.

-Köszönöm. Örülök, hogy tetszett. Te milyen könyveket írsz?

-Nem csak könyveket, novellákat is. A téma mindig a szerelem, de a halál gondolatát is gyakran beleszövöm.

-Közös vonás.

Judy szakította félbe őket, amint megjelent a lépcső alján.

-Hogy ti milyen szorgalmasak vagytok! – álmélkodott. – Majdnem a felét ki is pakoltátok.

-Igyekszünk, Mami.

-De mára hagyjátok abba! Lassan alkonyodik és kész a vacsora. Lucas, ha nincs más elfoglaltsága, csatlakozik?

-Köszönöm, de nem szeretnék a terhükre lenni.

-Szamárság! – intette le Judy.

Lucas rásandított Hannah-ra, aki szó nélkül megvonta a vállát.

-Ez esetben, örömmel. Előtte viszont hazamennék fürdeni, és Shadow is éhes lehet már.

-Ó, természetesen rá is gondoltam. Szép nagy velős csontból főztem levest. Hozza át a kutyát is!

-Judy, én nem is tudom, hogy háláljam meg ezt a gondoskodást…

-Ugyan-ugyan, ma még meg is dolgozott érte keményen, szóra sem érdemes. Én tartozom köszönettel és Hannah, ugye?

-Igen. – vetette oda kelletlenül a lány.

-Akkor egy óra múlva tálalok. – jelentette ki Judy, és elindult a lépcsőn.

-Dugd el az újságot, mielőtt Mami meglátja! – súgta oda Hannah Lucasnak.

Miután a férfi kilépett a kapun, Hannah megkérdezte:

-Mami, mégis miért hívtad meg vacsorára? Rám nem gondolsz?

-Dehogyis nem. De az illem akkor is így kívánja. Erről nem nyitok vitát.

Hannah sóhajtott egyet és birtokba vette a fürdőszobát. Mikor meglátta tükörképét, nem tudta, sírjon, vagy nevessen inkább. Vastag szürke porréteg fedte, a haja teljesen megőszült.

„Hát van egy ízlése ennek a lököttnek, ha még így is tetszettem neki…” – mosolyodott el akaratlanul.

Gyorsan lezuhanyozott, alaposan hajat mosott, és máris üdébbnek érezte magát. Volt még negyed órája vacsoráig, így bekapcsolta laptopját egy biztató üzenet reményében Lucasról. A reklámokon kívül azonban nem jött semmi érdemleges. Lógó orral ment ki a konyhába Judynak segíteni a terítésben.

-Olyan kellemes az este. Együnk a teraszon! Jót tesz nektek a friss levegő az egész napos dohos környezet után.

-Remek ötlet.

-Mi a baj, Hannah? Olyan lehangoltnak tűnsz.

-Tudom, figyelmeztettél, hogy ne éljem bele magam, hogy megtalálom Lucast, de reménykedtem legalább egy válaszban.

-Én megmondtam.

Néhány perc múlva megérkezett Lucas is Shadow társaságában. A kutya érdeklődve szimatolt az asztal körül, amin már ott gőzölgött a leveses tál.

-Shadow! Nem! Gyere el onnan! – szólt rá Lucas határozottan.

Ekkor lépett ki Judy az ajtón kezében a csonttal.

-No, kutyus, nesze, vidd! – mondta neki, mire Shadow boldogan elvonult a fűbe elfogyasztani ínyenc vacsoráját.

-Mennyi idős? – kérdezte Hannah.

-Két éves. Néha még nagyon kölyök és sokat vagyok távol tőle, ezért vannak még csatáink. – magyarázta Lucas és egy üveg bort tett az asztalra.

Hannah kihozott három poharat és a nyitót. Lucas gyakorlott mozdulatokkal nyitotta ki az üveget.

-Nekem csak egy kortyot! Tudja, a gyógyszerek miatt. – mondta Judy.

-Nincs rendben az egészsége?

-Az én koromban az lenne a furcsa, ha nem így lenne. De nem panaszkodom.

Körbeülték az asztalt, és jóízűen kanalazták a levest. Felületesen társalogtak az időjárásról és a falu életéről. Judy szüntelen beszélt és Lucas érdeklődve hallgatta. Hannah inkább a gondolataiba merült és Shadow-t figyelte. Egyszer csak megint arra eszmélt, hogy ő a téma.

-Örülök, hogy ilyen remekül mulattak délután, felhallatszott a nevetés a pincéből. Rá is fér Hannah-ra. Az én butuskám éppen a gyerekkori játszópajtása miatt szomorkodik. Most képzelje, a fejébe vette, hogy megkeresi a fiút! – magyarázta Judy Lucasnak nem kevés hátsó szándékkal.

Hannah bele sem tudta fojtani a szót, hiába nyitogatta a száját. Végül inkább csak legyintett. Felesleges lett volna a legkevesebb erőfeszítés is, ha egyszer Judy belefogott valamibe.

-Biztosan sikerrel jár majd. Manapság nem könnyű elbújni a világ elől, én már csak tudom. – mondta Lucas, mire Judy előadta Hannah eddigi próbálkozásait.

-Lehet, hogy csak nem jutott még el a megfelelő emberhez a leveled. – vigasztalta Hannah-t.

-Nem tudom. – vonta meg a vállát a lány és bement a konyhába a második fogásért.

A főtt hússal töltött sós kalács felett Judy egyre nagyobbakat ásított.

-Azt hiszem, jobban elfáradtam, mint gondoltam. Vissza is vonulok, ti csak beszélgessetek tovább.

-Jó éjt, Mami!

-Jó éjszakát, Judy! Köszönöm a vacsorát.

Shadow kivégezte a csontot és elégedetten feküdt Hannah és a gazdája közé. A lány szórakozottan simogatta az ujjai hegyével.

-Még egy kis bort? – kérdezte Lucas.

-Igen, kérek.

„Mami aztán jól kifőzte ezt a csapdát. Szépen itt hagyott vele…”

-Mesélj erről a Lucas gyerekről! Miért olyan fontos, hogy megtaláld?

-Nem mintha rád tartozna, csak úgy eszembe jutott. Kellemes emlékeim vannak róla.

-Lefogadom, hogy meglehetősen intim emlékek…

-Neked mindig csak ezen jár az eszed? – bosszankodott Hannah.

-Abszolút nem, elég sokat gondolok kajára is, mondjuk. – nevetett fel Lucas. – Visszatérve, biztosan nem a fogócska miatt keresed.

-Jaj, Lucas te tényleg rohadt fárasztó vagy!

-Valamit biztos nagyon tudott az a fiú… - firtatta tovább a kérdést Lucas vigyorogva.

-Igen, nem az agyamra menni!

-Ugyan már, Hannah, ne szégyenlősködj! Mennyire voltatok gyerekek?

-Hét éves volt, mikor elköltöztek, én meg három. Szóval ki is kapcsolhatod a mocskos filmet a fejedben…

-Kár. Komolyra fordítva a szót, mit vársz ettől az egésztől?

-Nem tudom. – vonta meg a vállát Hannah. – Csak kíváncsi vagyok rá. És…

-És?

-Szeretném látni az arcát, hallani a hangját. Nem emlékszem rá és ez rossz érzés.

-Aha. De azt ugye tudod, hogy ez vékony jég? Mi van, ha már nem az az elbűvölő cukifiú, akit dédelgetsz magadban, hanem egy seggfej?

-Remélem, hogy nem az.

-És ha mégis csalódnod kell? Nem hiszem, hogy most erre lenne szükséged.

-Mert te aztán nagyon tudod, hogy nekem mire van szükségem.

-Volna pár ötletem… - cirógatta meg Hannah karját.

-Te meg az ötleteid… - fortyant fel a lány. – Egyet jól jegyezz meg, Lucas, én nem leszek egy a sokból. Nem leszek egy újabb strigula az ágyad felett, hogy aztán eldobj, mint egy használt zsebkendőt.

Lucas mélyen hallgatott. Hannah az elevenébe talált.

-Fasza. Pont valami ilyesmit vágott a fejemhez a volt menyasszonyom, mielőtt elhagyott.

-Lehet, hogy nem alaptalanul.

-Nem tudsz te semmit, Hannah. – mondta Lucas nyersen. Felhajtotta a bort a poharából és felállt. – Gyere, Shadow, hazamegyünk.

Karácsonyi Nyuszi

A kis barna nyuszi szórakozottan rágcsálta répáját a kert végében. Bársonyos fülei aggodalmasan konyultak pofija elé.

-Szép időnk van, Tapsikám! – cammogott mellé a hóember az udvarról.

A nyuszi észre sem vette. Egyre csak bámult maga elé.

-Hahó, Tapsi! – integetett seprűkarjával a hóember, felhívva magára a figyelmet.

-Mi? Ja, hello Havas! Mit is mondtál?

-Nagyon szórakozott vagy ma reggel. Valami baj van?

A nyuszi egyik füle kiegyenesedett és sóhajtott egyet.

-Eh, Havas, nem tetszik ez nekem. Holnap lesz Karácsony, ez a kissrác meg csak lógatja az orrát. – mondta teli szájjal, répájával a konyha ablakára mutatva. – Nem tudod, mi baja lehet?

A hóember lassan a ház felé fordult. Testalkatából adódóan nem tudott gyorsabban. A konyhában Peti szomorúan keverte a reggeli müzlijét. Az anyukája puszija sem vidította fel igazán, amit a homlokára adott. Fel is állt az asztaltól és átment a nappaliba, hogy egy könyvet vegyen a kezébe.

-Pár napja, mikor az apukájával építettek, hallottam ezt-azt… - fogott bele Havas.

Tapsi érdeklődve kapta újdonsült barátjára tekintetét.

-Mondd már, hogy mit vagy megeszem a répaorrod! – dörrent rá a nyuszi.

-Jaj, ti nyuszik roppant türelmetlen népség vagytok. De nem haragszom. Van egy kislány, akivel nagyon jó barátok voltak, de elköltöztek és hiányzik neki. Ennyit hallottam.

A nyuszi hosszú bajuszát simogatva gondolkodóba esett. Percek múlva szólalt meg:

-A kislány lesz a kulcs! Meg kell találnunk!

Havas fekete szénszeme felcsillant.

-Igazad van! Menjünk! – és megindult a kapu irányába.

-Lassan a hótesttel, haver, mégis hová? Hiszen a nevét sem tudjuk! – ugrott elé Tapsi, a répáját messzire hajítva.

-Mondasz valamit. Akkor most mit csináljunk?

-Nézd Havas, te egy hóember vagy, én egy nyuszi. Ehhez ketten kevesek vagyunk, segítség kell!

Havas vállai megereszkedtek, amint ráeszmélt, hogy mekkora fába vágták a fejszéjüket.

-Van ötleted? – kérdezte.

-Akad… - felelte Tapsi, majd sietve otthagyta Havast.

Néhány perc múlva visszatért, a fogaival húzva Peti szánkóját.

-Kölcsön vesszük. – jelentette ki.

Látva a hóember értetlen tekintetét magyarázatba kezdett:

-Haver, a te tempódban kitavaszodik, mire odaérünk. Majd én húzlak, elég erős vagyok.

-De hova megyünk?

-A bátyámhoz az erdőbe.

-És ő tud segíteni? – kérdezte Havas, miközben komótosan felkapaszkodott a szánkóra.

-Remélem.

Azzal útnak indultak a kertek alatt. Tapsi minden erejét beleadva ugrándozott a hóbuckák között.

-És ki a bátyád? – tudakolta a hóember.

A nyuszi megállt és egy pillanatig hallgatott.

-A Húsvéti Nyuszi… - dünnyögte maga elé.

-Hogy ki?

-Mondom a Húsvéti Nyuszi! – emelte fel a hangját Tapsi.

Havasból kitört a nevetés.

-Te most ugratsz?

-Nem.

-Jaj, ez olyan izgalmas, találkozni fogok a Húsvéti Nyuszival! Hópehely-koromban álmodni sem mertem volna róla!

Tapsi csak fújtatott egyet és szájába véve a kötelet, tovább húzta barátját. Gondolatai egyre a kislány körül jártak, akit meg kell találnia. Egyszerűen, muszáj!

Bő egy óra alatt oda is értek az erdő mélyén álló hatalmas, öreg tölgyfához, melynek biztonságot adó gyökerei között élt a Húsvéti Nyuszi. Havas lekászálódott a szánkóról és izgatottan toporgott az ajtóban. Tapsi mancsa remegve nyúlt a csengő zsinórjáért. Néhány perc múlva feltárult az ajtó és a Húsvéti Nyuszi papucsban állt a küszöbön enyhén meghökkenve.

-Tapsi! Micsoda meglepetés! Rég láttalak… - üdvözölte testvérét.

-Helló, Nyussz. Ő itt a haverom, Havas. – mutatott a hóemberre, akinek füléig szaladt a szája örömében.

-Örvendek a szerencsének. – nyújtotta a mancsát barátságosan a Húsvéti Nyuszi és megrázta Havas seprűjét.

-El sem hiszem, a Húsvéti Nyuszi személyesen! Megáll az eszem!

-Nem kell úgy hasra esni, Havas. – szakította félbe Tapsi.

A Húsvéti Nyuszi kabátot és csizmát húzott, és az erdei utcán beszélgettek tovább. Havast mégsem invitálhatta be a meleg nyúlodúba, nehogy baja essen.

-Mi járatban, kisöcsém?

Tapsi a mancsait tördelve elmesélte a történetet. A Húsvéti Nyuszi fel-le sétálva gondolkodott.

-Nem tudom, hogy segíthetnék. Én csak csokitojásokat meg bicikliket viszek a gyerekeknek, én nem vagyok olyan varázslatos, mint… - és fény gyúlt a szemében.

-Mint ki? Mondd már! – szólt rá Tapsi.

-Mint a Télapó! Hát nem egyértelmű? Ez az ő asztala.

Tapsi Havasra sandított, aki csak a vállait vonogatta.

-Kizárt, hogy még idejében odaérjünk az Északi-sarkra a Télapóhoz…

Tapsi nagyon elcsüggedt.

-Megvan a száma. – szólt a Húsvéti Nyuszi.

-És ezt csak most mondod?

-Ne haragudj, kicsit szétszórt vagyok. Tudod, készülök a nyaralásra még a nagy munka előtt.

-Persze, nyilván. Megint a Bahamák?

-Igen, pálmafák, tenger… Szükségem van a pihenésre. Elképesztő, mi megy itt tavasszal.

-Oké, Nyussz, értjük. Megadnád a számot végre? – sürgette Tapsi türelmetlenül.

A Húsvéti Nyuszi vetett egy pillantást testvérére és bement.

-Úgy érzem, nem vagytok túl jó viszonyban… - jegyezte meg Havas.

Tapsi sóhajtott egyet.

-Az utóbbi időben eltávolodtunk egymástól. Mióta ő a Húsvéti Nyuszi.

-De miért?

Tapsi széttárta a karját és hátat fordított a hóembernek. Ekkor lépett ki az ajtón a Húsvéti Nyuszi. Fülei lobogtak utána izgalmában.

-Beszéltem vele. Este erre jár a szánján még ügyet intézni. Arra kér titeket, hogy az erdei tisztáson várjatok rá.

-Kösz, Nyussz! Jövök neked eggyel. – hálálkodott Tapsi és futólag átölelte bátyját. – Jó pihenést!

-Meglesz. – felelte. Megszorította Tapsi karját és hozzá tette: - Csak ügyesen!

Tapsi bólintott és intett Havasnak, hogy induljanak máris, hogy odaérjenek idejében a találkozóra. Nem lett volna szép dolog megvárakoztatni a Télapót, főleg ilyen zsúfolt időszakban. Havas azonban csak hüledezve kapkodta a levegőt. Félő volt, hogy elájul.

-Mi bajod, haver? Jól vagy? – fordult hátra Tapsi.

-A Húsvéti Nyuszi után még a Télapóval is találkozom! Ez életem legszebb napja! – lehelte Havas, mire Tapsi elmosolyodott.

-Én is kíváncsi vagyok a fickóra. – nevetett.

Havas visszakászálódott a szánkóra és még delet sem ütött az óra, mire a tisztásra értek. Egész délután ültek a hóban, és a terven tanakodtak. Azonban nem jutottak eredményre. A Télapó nélkül nem volt semmi esélyük. Már alkonyodott és elszürkült körülöttük az erdő, mikor megkordult Tapsi gyomra.

-Ennem kellett volna a bátyámnál. – sóhajtotta.

Ekkor Havas kivette répaorrát, és felé nyújtotta.

-Ne szórakozz Havas, ez az orrod, nem fogadhatom el!

-Edd csak meg! Egész nap velem fáradtál, ez a legkevesebb. – mosolygott a hóember és még közelebb nyújtotta a répát.

Tapsi bizonytalanul vette el és mielőtt beleharapott volna, még egyszer megkérdezte:

-Biztos?

-Persze, hiszen barátok vagyunk, nem?

A nyuszi bólintott.

-De. Köszönöm, pajtás. Szerzek neked másikat, megígérem.

Még meg sem ette az egészet, mikor csengettyűszót hallottak és mindketten izgatottan ugrottak talpra.

-Ez ő lesz! – ujjongott Havas.

A csillagos égbolton egy éles kanyart leírva megjelent a rénszarvas szán, majd éppen mellettük ért földet.

-Rudolf, hóóó! – állította meg a fogatot a Télapó.

A két jó barát tátott szájjal bámulta. Tapsi még a répáját is elejtette. A Télapó lekászálódott a szánról és megveregette a szarvasok hátát.

-Biztos ti vagytok Tapsi és Havas. – lépett oda hozzájuk.

Tőlük csak bólogatásra futotta.

-A testvéred elmondta, miben mesterkedtek. Szép tőletek, hogy fel akarjátok a gyerekeket vidítani.

Tapsi elmosolyodott és megtalálta a hangját.

-Ugye tudsz nekünk segíteni?

-Benned van minden reményünk, Télapó! – tette hozzá Havas.

-Ne féljetek, megoldjuk valahogy. Átfutottam indulás előtt a listámat és meg is találtam a kislányt, akit kerestek. A neve Fanni.

Tapsi és Havas szeme boldogan csillant össze.

-Mi legyen a következő lépés? Hogyan intézzük el, hogy meglátogassa Petit? – kérdezte Tapsi.

-Ezen töprengtem egész délután. – kezdte a Télapó a szakállát simogatva. – Sajnos ez nem olyan egyszerű. Kellenek hozzá a szülei is.

-Ez igaz. – felelte Tapsi.

-Azt hiszem, ehhez nagyobb összefogás szükséges.

-Mire gondolsz?

-Segítségül hívtam egy nagyon kedves barátomat, Ezüstkét. Meg is kell hamarosan érkeznie. Együtt kitaláljuk. – kacsintott a Télapó.

A következő pillanatban egy fehér villanás vakította el őket, és előttük állt egy apró angyalka.

-Sziasztok! – üdvözölte a nyuszit és a hóembert mosolyogva. – Hello, Télapó! Ugye nem késtem el?

A Télapó felnevetett és megsimogatta Ezüstke haját, melyről a nevét kapta.

-Dehogy. Éppen idejében érkeztél, mint mindig.

-De fura, hova lett az orrod? – kérdezte Havast.

-Éhes volt, neki adtam. – mutatott Tapsira, aki a füle tövéig elpirult zavarában.

-Ez nagyon szép gesztus volt tőled! – dicsérte Havast az angyalka, mire a hóember peckesen kihúzta magát.

-Miben segíthetek nektek?

Tapsi újra előadta a két gyermek bánatát és Ezüstke biztosította róla, hogy ő majd a kezébe veszi az ügyet.

-Egyet se féljetek, megoldom!

-Tényleg? De hogyan? – emelte rá a tekintetét Tapsi és Havas.

-Ez legyen az én titkom. Tudjátok, karácsonyi csoda… – kacsintott Ezüstke, majd ugyanazzal a villanással, amivel érkezett, el is tűnt.

Ekkor a Télapó megköszörülte a torkát és lehajolt Tapsihoz.

-Remélem, most már megleled a békét, bolyhos barátom. Tudom, mennyire bánt régóta, hogy nem te lettél a Húsvéti Nyuszi, hanem a testvéred. Látod most már, hogy te is képes vagy ugyanarra, mint ő?

Tapsi elgondolkodott, majd határozottan bólintott. A Télapó megsimogatta a füleit.

-Köszönöm, Télapó.

-Szívesen.

Majd Havashoz lépett és a zsebébe nyúlt. Egy répát vett elő és az arcába illesztette. A hóembernek torkán akadtak a szavak, csupán egy széles mosolyra futotta hálája jeléül.

-Köszönöm, hogy segítettetek nekem. – mondta a Télapó és visszaült a szánjába. – Boldog Karácsonyt!

-Boldog Karácsonyt, Télapó!

Integettek utána, amíg el nem tűnt a szemük elől az éjszakai égbolton.

-Gyere, Havas, menjünk haza és nézzük meg, mi sül ki belőle!

Másnap reggel Havas a nappali ablakával szemben ácsorgott az udvaron, mikor megérkezett Tapsi. Barátja kerek pocakjának támaszkodva figyelt feszülten. Kisvártatva egy autó parkolt le a ház előtt és mindketten oda kapták a fejüket. Egy szőke copfos kislány ugrott a járdára, éppen akkor, mikor feltárult a bejárati ajtó és Peti bukkant fel. A gyerekek örömmel szaladtak egymáshoz és összeölelkeztek.

Az egész délelőttöt társasjátékkal töltötték, miközben mézeskalácsot majszoltak. Csilingelő, boldog nevetésük kihallatszott az udvarra. Havas szénszája mintha körbeérte volna az egész fejét, Tapsi pedig, elégedett arccal nézte Petit és Fannit.

-Azt hiszem, te lettél a Karácsonyi Nyuszi, Tapsi.

Cseresznyepiros 8. fejezet

-Gyerekek! Az ebéd az asztalon! – kiabált le Judy a pincébe.

-Az egyik legszebb mondat! – mondta Lucas és megtörölte a homlokát.

-Összeütöttem egy kis rántottát, mégse együnk hideget. – magyarázta Judy.

-Nem kellett volna, Mami. Szépen mondtuk, hogy pihenj.

-Nem volt fáradság.

Ebéd közben eldicsekedtek Judynak a mutatós modellekről, mire ő csak legyintett.

-Nem akarok nagyapád kacatjairól hallani. De azért örülök, hogy találtatok valami normális tárgyat is a sok lom között.

-Vajon honnan szerezhette őket? – tudakolta Lucas.

-Valószínűleg az egyik külföldi útjáról hozta, aztán szépen elfelejtette. Az is lehet, hogy ajándékba szánta az unokaöccseinek, azért van belőle kettő. A testvérének két fia van, de már réges-rég összerúgták a port valami csacskaságon.

A fiatalok hamar befalták a rántottát és Judyt magára hagyva, folytatták a munkát a pincében. Megtelt még öt zsák, mire a szekrényhez fértek. Hannah kinyitotta és azonnal a szája elé kapta a kezét a terjengő szagtól.

-Ez undorító!

Egy csomó ruha lapult a szekrényben, amit meglepett a penész és ráadásként még valamilyen állat is ott lelhette halálát köztük.

-Nagyapád katonai uniformisa. Jól megették a molyok, pedig szép darab lehetett.

-Biztos, de tartsd már ide azt a zsákot, mielőtt még rá is hányok!

-Engedj oda, majd én kipakolom. – nevetett Lucas.

Megtömtek még három zsákot foszladozó ruhaneműkkel, amiket már felismerni is lehetetlen volt. A szekrény aljában, egy dobozban lapult a honvédségi huszárcsizma. Lucas szemügyre vette.

-Menthetetlen. Kár érte. Pedig a méret jó lenne…

-Azt ne mondd, hogy te is ilyen gyűjtögető vagy!

-Csak a különleges darabok vonzanak. Meg a makrancos szomszéd lányok…

Hannah elfintorodott, mire a férfi elmosolyodott.

-Ez kiürült. – mondta Lucas. – És nem csontvázat rejtett.

-Pedig a szaga hasonló lehet… Essünk túl a másikon is, gondolom, abban is ruhák vannak.

Lucas kinyitotta az ajtót, de ennek kevésbé volt döglesztő szaga.

-Ezek régi kalendáriumok. Némelyik majdnem száz éves. Biztos, hogy ki akarod dobni őket? Egy gyűjtőt érdekelheti.

-Mami sikítófrászt kapna tőle. Kuka.

-Te tudod.

Azzal Lucas dobálni kezdte a könyveket és mezőgazdasági folyóiratokat a zsákokba. Egyszer csak szélesen elvigyorodott.

-Na ez már valami!

-Mit találtál?

Hannah a válla felett leskelődött.

-Egy ’67-es kiadású Playboyt.

-Ne szórakozz!

Lucas kíváncsian lapozta fel az újságot.

-Ezt nem csodálom, hogy itt rejtegette a nagyapád. Mennyivel másabb volt az úgynevezett nőideál akkoriban!

-De nagyon leköti a figyelmed…

-Még jó! Ezt megtartom, ha nem bánod.

-Felőlem, ha minden áron ezt akarod az ágyad alatt tartani szükség esetére. – gúnyolódott Hannah.

-Tartok mást is az ágyam közelében szükség esetére. – replikázott Lucas és a falhoz nyomta Hannah-t.

A lány hátát hűsítette a pince fala, hasát és mellét a férfi perzselte. Kerülte Lucas tekintetét, aki egyre közelebb hajolt hozzá. Lehelete szinte csiklandozta Hannah arcát.

-Szívesen megmutatom a gyűjteményem.

-Szar szöveg.

-Megint ez a csodás költői kép! – vigyorgott Lucas.

-Mondjak még?

-Kérlek, kápráztass el!

-Faragatlan fasz!

Lucas hangosan felnevetett.

-Ezt nevezem! De ugye tudod, hogy ebben már egy hivalkodó metaforát is alkalmaztál?

Hannah a feje búbjáig elpirult, mikor megértette, mire céloz Lucas. Ki akart bújni a karja alatt, de a férfi nem hagyta.

-Engedj el!

-Csak, ha kapok egy csókot!

-Előbb rúglak tökön.

Mielőtt Hannah felemelhette volna a térdét, Lucas a sajátjával feszítette szét a lány lábait, hogy megakadályozza.

-Megbánnád.

Hannah csak fújtatott.

-Kizárt dolog.

-Megfázik a hátad…

-Akkor engedj el!

Lucas valóban elemelte a karjait, de csak azért, hogy a következő pillanatban magához szoríthassa Hannah-t.

-Most már nem menekülsz.

-Engedj el, vagy sikítok.

-Próbáld meg.

Hannah kinyitotta a száját, de mire egyetlen hang is kijött volna a torkán, Lucas befogta a száját a sajátjával. Lehengerlően és odaadóan csókolta a lányt, aki képtelen volt nem viszonozni. Lucas elengedte és öntelten mosolygott. Hannah felkapott egy újságot, összetekerte és ütötte, ahol érte.

-Ilyen lehetetlen és visszataszító alakkal még életemben nem találkoztam! – kiabálta.

Lucast rázta a nevetés, miközben igyekezett kitérni a záporesőként ráhulló csapások elől.

-Az előbb nem úgy éreztem, hogy taszítanálak…

-Hogy te milyen egy utolsó gazember vagy! Utállak!

-Ha így csókolod azt, aki utálsz, vajon milyen lehet, ha szeretsz?

Hannah kezében már szétfoszlott az ezer éves újság. Szeme megakadt a padlón heverő Playboyon.

-Kérlek, azt ne!

Hannah felvette, és lassan tekerni kezdte. Most már ő vigyorgott szélesen és gonoszul.

-Hannah, ez muzeális érték!

-Hát hogyne. Kérj bocsánatot és megfontolom.

-Azt már nem!

-Hát jó.

Azzal Hannah a falhoz kezdte ütögetni a feltekert újságot.

-Jó jó! Mit akarsz hallani?

-Hm… Mondjuk azt, hogy bocsánatot kérek a minősíthetetlen magatartásomért.

Lucas felhúzta az egyik szemöldökét.

-Ez komoly?

-Persze, ha ez neked túl magas ár ezért az eszmei értékű magazinért, én megértem.

-Na jó. Bocsánatot kérek a minősíthetetlen magatartásomért. – ismételte el Lucas. – Most már add ide!

-Nem hangzott túl őszintén…

Lucas újra elismételte a bocsánatkérést.

-Még mindig nem az igazi… Talán, ha térden állva kérnéd, még el is hinném.

A férfi belement a játékba és térdre ereszkedett. Hannah felé kúszott, a kezeit összekulcsolta maga előtt.

-Én édes Hannah-m, kérlek, bocsáss meg nekem, esendő halandónak a minősíthetetlen magatartásomért!

Végezetül átkarolta Hannah térdeit és magához szorította. A lány hangosan kacagott.

-Ez már meggyőző volt. Itt a becses magazinod.

-Köszönöm, szép hölgy, hogy ily kegyet gyakoroltál felettem és a Playboy felett.

-Te tiszta lökött vagy! – nevetett még mindig Hannah. – De attól még utállak! És meg ne próbáld még egyszer!

-Egyiket sem veszem komolyan. – nézett fel Lucas.

-Ettől tartok én is. Állj már fel!

Lucas felegyenesedett és erősen megfogta Hannah kezét, hogy ne tudja elrántani. A kesztyűjét lejjebb húzta és halvány csókot lehelt a kézfejére. Hannah-t teljesen meglepte ez a gyengéd gesztus.

-Tudod, Hannah, én elég fafejű vagyok. Ha valamit akarok, azt elérem.

-És mindig a nehezebbik végén fogod meg a dolgokat?

-Hm… Vagy csak szeretem a járatlan utakat betörni.

Cseresznyepiros 7. fejezet

Miután a megrendelt hulladékgyűjtő konténer megérkezett és Judy vastag jattot adott a cég munkatársának, eligazította Hannah-t is.

-Haladjunk módszeresen, először a pincében teszünk rendet. Azt sem bánom, ha kiürítjük teljesen. Emlékeim szerint nem sok használható dolog van lent. Öltözz fel rendesen, hideg van.

-Igen, Mami. Tudom.

Judy kendőt kötött a fejére és a rosszabbik kötényét kötötte maga elé. Hannah ment elől a lépcsőn.

-Óvatosan, nem tudom, milyen állapotban vannak a fokok, nehogy megcsússz!

-Oké. Jó rég jártál itt, Mami, minden csupa pókháló. – mondta Hannah, és az arcáról vakargatta a rá ragadt szövevényt.

-Nagyapád járt itt utoljára. Nekem nem kellett innen semmi. Az ördög se tudja, mi mindent halmozott itt fel.

Hannah felkapcsolta a belső lámpát is és elámult. Judy a háta mögött összecsapta a két tenyerét.

-Ó, az én vén marhám ide mentette az összes vackát, amit biztos, hogy kidobtam volna, ha megtalálom!

-Azt nem csodálom. Mégis mire kellett a Papinak egy törött lapát? – piszkálta meg a lábával Hannah. – Vagy egy fél kocsiajtó?

-Fogalmam sincs, kislányom. Mindent összeszedett mondván, jó lesz még valamire.

-Hát Mami, nagy levegő és álljunk neki! Rock and roll! – kiáltotta Hannah és meg is ragadta az ajtódarabot, hogy felvigye.

-Ez kurva nehéz! – morogta, miközben fokról fokra rángatta felfelé.

Akkurátusan végigvonszolta az udvaron, de az utcán elakadt. Esélye sem volt annyira megemelni, hogy be tudja tenni a konténerbe. A térdére támaszkodva fújtatott. Már éppen elhatározta, hogy ott hagyja és visszatér Judyhoz, mikor valaki megérintette a hátát.

-Miért nem szóltatok, hogy segítsek? – kérdezte Lucas.

-Megoldjuk valahogy.

-Nyilván. Te jó ég, ez tényleg egy fél kocsiajtó?

-Az. Úgy látszik, nagyapám a pincében hozta létre a világ legrosszabb bolhapiacát.

-Vajon mit akart vele kezdeni? – Lucas a homlokát ráncolva keresett magyarázatot.

-Passz.

-Na mindegy. – vonta meg a vállát Lucas és bevágta az ajtót a konténerbe. – Húzok valami játszósat és megyek.

-Kösz. – felelte Hannah kelletlenül, de be kellett ismernie, hogy szükségük lesz Lucas segítségére. Még ő is alig bírta, nem hiányzott, hogy Judy esetleg lesérüljön.

A pincébe visszatérve Judyt nagy zsörtölődés közepette találta.

-Most nézd meg, egy rozsdás, lyukas tejeskanna! Ej, ha majd a kezeim közé kaparintom a túlvilágon! A Jóisten irgalmazzon neki!

Hannah nem bírta ki nevetés nélkül. Szinte látta maga előtt a jelenetet, ahogy az angyalok döbbent arckifejezésének kereszttüzében nagyanyja kiosztja a nagyapját.

-Lucas átjön segíteni.

-Nocsak, örömmel hallom. – mosolyodott el Judy és cinkos pillantást vetett Hannah-ra.

-Ne nézz így, Mami!

-Nem néztem sehogy. Én mindig így nézek.

-Aha.

Hannah kinyitott egy szemeteszsákot és elkezdte az utat megtisztítani, hogy később egyáltalán beljebb tudjanak menni. A fal mellett két hatalmas szekrény állt, ki tudja, mit rejtve magukban.

-Szép napot a hölgyeknek! – jelent meg Lucas a lépcső aljában.

Hannah majdnem hanyatt esett a látványtól. Szakadt farmer lógott a derekán, fekete kopott pólót viselt és bakancsot.

„Ó, anyám!” – sóhajtotta magában.

-Lucas, maga egy igazi hős! – tért észhez Judy hangjától. – Előre kérem az elnézését ezért a végtelen rendetlenségért.

-Ne szabadkozzon, kérem. Láttam én már sok mindent. Szelektálunk vagy minden kuka?

-Szerinted? – mutatott körbe Hannah kezében egy kicsorbult metszőollóval.

-Vettem az adást.

Szótlanul fogtak neki a munkának, csak Judy hangos sóhajtásai törték meg néha a csendet. Miután néhány zsák megtelt, a fiatalok felhordták őket. Lucas láthatóan magába mélyedt egész nap. Hannah furcsállta, de örült is neki. Semmi kedve nem lett volna elviselni a célozgatásait. És végképp nem akart szembesülni elrejtett válaszaival.

A pince lejáratánál megálltak egy pillanatra. Lucas lehúzta a kesztyűjét, megnyálazta a hüvelykujját és megdörzsölte Hannah arcát. A lány el akarta rántani a fejét, de Lucas közbe szólt:

-Nyugi, csak maszatos volt. Nem mintha nem állt volna jól…

-Kösz. – mondta Hannah és visszament a pincébe.

Fél óra múlva Judy közölte, hogy eljött a pihenő és a frissítő ideje. Felmentek és letelepedtek a teraszra. Hannah limonádét és sütit tett az asztalra. Judy erősen pihegett.

-Jól vagy, Mami? – kérdezte Hannah aggodalmas arccal.

-Persze. Csak a nagy por meg az áporodott levegő nem tesz jót.

-Judy, nyugodtan pihenjen egyet, befejezzük Hannah-val.

A lány összeráncolta a szemöldökét az ajánlat hallatán, de józan esze igazat adott Lucasnak.

-Így van, Mami. Pihenj inkább! Sok munka vár még ránk, ne purcanj ki az elején.

-Ám legyen, meggyőztetek.

Két nagy pohár limonádé után Hannah és Lucas visszatértek a pincébe.

-Milyen volt a nagyapád? – kérdezte Lucas.

-Papi különös ember volt. Tipikus vidéki férfi, de nagyon is széles látókörű. Ritkán mesélt csak magáról, de akkor mindig élénken. Élvezet volt hallgatni. De mint látod, a rend nem volt az erőssége, ezzel ment a Mami agyára.

-Ő elég akkurátusnak tűnik.

-Az is. Mindent az élére állít. Kicsit fárasztó, de megszokható.

Lucas egy hatalmas ládát próbált arrébb lökni, de alig mozdult. Az alja már erősen ragaszkodott a pince padlójához.

-Ebben meg mi a fene lehet? Be van zárva.

Hannah érdeklődve lépett mellé.

-Gőzöm nincs.

-Láttam itt valahol egy feszítővasat… - nézett körbe. – Aha, meg is van.

Lucas átnyújtózott egy halom kacaton, és megszerezte. Nagy igyekezettel nyitotta fel a ládát. Kíváncsian hajoltak fölé mindketten. Szalmával volt kibélelve. Lucas félrekotorta és elámultak. Két egyforma Mercedes modell kicsinyített mása volt benne. A férfi kivette az egyiket.

-Szinte tökéletes állapotban van. Itt-ott ütötte csak ki a rozsda.

Hannah kivette a másikat.

-Gyönyörű! – lelkendezett ő is. – Ezek nem mennek a kukába, az fix!

Egy pillanatra elgondolkodott és tekintete megpihent Lucas arcán, aki megbűvölten forgatta az autót a kezében.

-Az egyik a tiéd. – mondta végül.

-Ne szórakozz, nem fogadhatom el. Ezek értékes darabok.

-Akkor vedd úgy, hogy ez a mai napi béred.

-Egész jó gázsi… - vigyorodott el, majd odahajolt Hannah-hoz és egy lágy puszit nyomott az arcára. – Köszönöm.

Hannah megrázta magát, hogy észhez térjen. Szédítő volt Lucas közelsége és az illata. Gyorsan körbenézett és észre vett két ládát. A tartalmukat a földre borította, és elhelyezte bennük az autókat.

-Felviszem, nehogy bajuk essen. – jelentette ki.

-Jó ötlet.

Mikor visszatért, Lucas megkérdezte:

-Téged nem izgat, mi lehet a szekrényekben?

-Ezek után, valószínűleg csontváz. Meg sem lepődnék. – nevetett Hannah.

-Takarítsunk el az útból és nézzünk bele!

Az első gyertya

Megállt a koszorú mellett, kezében gyufa. Egy percig mozdulatlanul nézte az adventi négy gyertyát, majd vett egy nagy levegőt és fellobbantotta az első lángot. A sötét szobát halvány, táncoló fény töltötte meg. Belekortyolt a selymes chardonnay-be, és a koszorú mellé tette a zongorára. Lekönyökölt, állát a tenyerében pihentette és úgy figyelte az olvadó viaszt.
Gondolatai egyre a csoda körül forogtak. Egy könnycsepp gördült le az arcán, kézfejével letörölte, és leült. Szeme a kottát követte és játszani kezdett. Aztán újra felnézett, és a lángban jelent meg előtte az új dallam. Megszállottan suhantak ujjai a billentyűkön. Szíve adta a ritmust a hangszerből felszálló imához.
Minden reménye ebben a négy szál gyertyában maradt. Az adventi csodában. A hangok szeretetért esedeztek. Néha lágyan, néha darabosan és fájdalmasan. Szőke haja az arcába hullt játék közben. Lehunyt szemmel adta át magát vágyainak.
Csupán akkor emelte fel tekintetét, mikor érezte maga mellett süppedni a széket, és a saját hangjain kívül mások is becsatlakoztak. Az angyalarcú férfi kezei válaszoltak a dallamra. Összhangban játszottak, olykor egymásra pillantva. Békét és harmóniát sugároztak a falak közé.
A gyertya félig leégett, ám kezeik fáradhatatlanul dolgoztak tovább. Ujjaik olykor összeértek, és ekkor egymásra mosolyogtak lágyan. Szemeikben egyetértés csillant. A nő szíve egyre hevesebben vert, és a férfi dallamában ugyanez érződött.
A csoda órákon át élt elevenen, mígnem a férfi ölébe ejtette kezeit.
-Mennem kell. – közölte higgadtan.
A nő szíve összeszorult, és újra egy gombóc kezdett növekedni a torkában.
-Nem hagyhatsz itt! Hiszen még nem fejeztük be! Nem játszottuk végig… - kérlelte elfúló hangon.
A zongora komoran hallgatott, a férfi pedig, a nőre emelte a tekintetét. Halványan elmosolyodott és csak ennyit mondott:
-Higgy!
-De miben?
-Amiben csak akarsz! A világban, a csodákban, a gyertyalángban… Bármiben. Higgy a dallamban! Önmagadban.
Abban a pillanatban a láng kialudt és a férfi eltűnt, akár egy látomás.

Címkék: gyertya, advent, zongora

Cseresznyepiros 6. fejezet

Hannah fortyogva indult meg a hátsó udvar irányába. Egyedül akart maradni és lábai akaratlanul vitték a pajta felé. Felmászott a szénapadlásra és leheveredett. Lucas kétarcú viselkedése teljesen kiborította. El nem tudta képzelni, hogy vajon melyik lehet az igazi és melyik a maszk. Szent meggyőződése volt, hogy csak játszik vele unalmában. Azonban a legfájóbb a vonzalom volt, amit nem akart bevallani magának. Minden igyekezetével próbálta elfojtani, nehogy újra csalódnia kelljen. És erre sajnos minden esélye megvolt, ha enged Lucas csábító játékának.

Szeretett volna elbújni a férfi elől és saját maga elől is. Ezért kereste fel gyerekkori titkos helyét, ami valóban a béke szigete volt. Mélyen belélegezte a széna jellegzetes illatát és azonnal visszarepült a régmúltba. Eszébe jutott egy nyári este, mikor Lucasszal belemerültek a padláson a játékba, majd elnyomta őket az álom. Késő éjjel, amikor már mindent tűvé tettek értük, a nagyapja bukkant rájuk, amint összebújva aludtak. Hannah elmosolyodott az emléken és keservesen gyötörte az agyát, hogy felidézze Lucas arcát. Eredménytelenül.

Rágcsálni kezdett egy szénaszálat és közben törte a fejét:

„Nem adom fel. Megtalállak. Látni akarom az arcod! Csak tudnám, hogyan fogjak bele. Az egyetlen használható nyom az édesanyja galériája. Írok neki egy levelet, hogy ki vagyok, és miért keresem Lucast! Remélem, nem igaz, hogy nem tartják a kapcsolatot és tud majd segíteni.”

Elégedetten ugrott talpra és gyorsan lemászott a létrán. Az udvaron majdnem fellökte Judy-t a nagy sietségben.

-Hannah, már mindenhol kerestelek! Már megint a szénapadláson voltál?

-Bocs, Mami, most nem érek rá. Eszembe jutott valami. Mindjárt jövök, ha kellek.

Elviharzott Judy mellett a válaszát meg sem várva. Megnyitotta a levelezését és megfogalmazott egy kedves, de lényegre törő üzenetet. Elszántan kattintott rá a „küldés” gombra.

Judy-t a veteményesben találta, épp a répát gyomlálta. Hannah is beállt egy sorba.

-Mi volt ilyen sürgős, ha nem vagyok indiszkrét? – kérdezte Judy.

-Írtam a galériának, hogy megtaláljam Lucast.

Judy felsóhajtott.

-Jobban tennéd, ha nem ragaszkodnál ennyire ehhez a fiúhoz.

-Én nem ragaszkodom, csak kíváncsi vagyok rá. Szívesen találkoznék vele újra.

-A kíváncsiság jó dolog. De ne lovalld bele magad, nehogy csalódás érjen!

-Nem fogom.

Judy bólintott egyet, majd belefogott:

-Pedig a szomszéd fiú is roppant elbűvölő…

„Témánál vagyunk!” – gondolta Hannah.

-Ha te mondod, Mami.

-Semmi kivetnivaló nincs benne. Illedelmes, jó a modora. A foglalkozásához ugyan nem tudok hozzá szólni, de nem vagyunk egyformák.

Hannah mélyen hallgatott. Judy felegyenesedett és megigazította virágmintás kendőjét a fején.

-Szerintem csak megjátssza a jófiút.

-Ugyan miért tenné?

-Nem tudom. Szórakozásból. – vonta meg a vállát Hannah.

-Az én szimatom viszont nem csal.

-Oké, Mami. Legyen igazad. Nekem akkor is az a véleményem, hogy egy nagyképű, idegesítő pasi.

Hannah akkora lendülettel húzgálta a földből a gyomokat, mintha azzal legalább fizikai fájdalmat tudna okozni Lucasnak. Judy figyelte egy darabig.

-Te valamit elhallgatsz előlem.

-Semmit.

-Megbántott?

-Nem. – sóhajtotta Hannah. – Meg akart csókolni.

Legnagyobb döbbenetére Judy nem háborodott fel, hanem egy jóízű kacaj szakadt fel belőle.

-És ez akkora tragédia? Ha annyi idős lennék, mint te, nem sokat kérettem volna magam.

-Ki vagy te és mit csináltál a nagyanyámmal?

-Nem kell úgy meglepődni, kislányom. Én is voltam fiatal és én is nőből vagyok. Nehogy azt hidd, hogy az én időmben nem voltak ilyen romantikus kalandok. Csak másképp zajlott az egész, mint manapság.

-Mesélj, kíváncsivá tettél!

-Ne tereld a szót! Mit válaszoltál?

-Hogy ne is álmodjon róla.

-Jól tetted. Nem szabad azonnal igent mondani.

-Aztán akaratom ellenére mégis megcsókolt.

-Tüzes fiú…

Hannah tátott szájjal bámult Judy-ra, mintha egy marslakót látna.

-Tüzes fiú? Most komolyan, tényleg ez a reakciód?

-Azt ne mondd, hogy egy pici részed sem akarta.

Hannah hallgatott.

-Na látod. Nem értem, miért fújod úgy fel magad rajta. Túlságosan be vagy gyöpösödve, egy kis kaland nem árt, és még bármi lehet belőle. Úgy érzem, ő neked való lenne.

-Mami, ő csak játszik velem és szinte biztos, hogy veled is. Inkább őt kéne jól leteremtened, ehelyett engem piszkálsz.

-Én nem piszkállak, aranyoskám, csak elmondtam a véleményem.

-Rendben. Túltárgyaltuk. Nem akarok róla többet beszélni.

Este Hannah visszavonult a szobájába. Válasz nem érkezett a galériából. Csalódottan csukta le a laptopot és kibámult az ablakon. Gondolatai folyton visszataláltak a Judy-val folytatott beszélgetésére és Lucas viselkedésére. Nem tudta, melyik bosszantotta jobban. Azt hitte, nagyanyja majd megérti a felháborodását.

„Lehet, hogy Maminak van igaza? Egy kis szórakozás és férfitársaság tényleg rám férne? Úristen, azt mondta, be vagyok gyöpösödve!”

Hosszan mélázott, de egyik fele sem győzedelmeskedett a másikon. Majd eszébe jutott, hogy rákeres Lucas zenekarára.

„Meg ne próbáld!” – viaskodott magával, aztán mégis beírta a keresőbe.

Millió találat jelent meg a képernyőn. Rákattintott a zenekar hivatalos oldalára és elolvasta a történetüket, majd megnézett egy klipet.

„Nem is rossz…” – állapította meg.

Fél óra elteltével azon kapta magát, hogy meghallgatta az első lemezüket és Lucas hangja teljesen elvarázsolta. Aztán elolvasott néhány régi bulvárcikket. Jó pár éve írták őket, Hannah mégis megszállottan falta. A legtöbb Lucas botrányait taglalta. A bejegyzések szerint alaposan belevetette magát az éjszakai életbe és minden képen másik nőt ölelt magához.

Hannah úgy gondolta, ezek az információk pontosan aláírták az ő véleményét. Az elmúlt években nem jelentek meg róla ilyen hírek, amit Hannah egy kiválóan működő menedzsment számlájára írt. Nem hitte, hogy Lucas közben megkomolyodott. A viselkedése nem ezt mutatta.

-Hát én aztán nem leszek egy sokból! Abból nem eszik. – jelentette ki hangosan és kikapcsolta a gépet.

A másnapi korai kelés miatt szeretett volna idejében elaludni. Hosszas forgolódás után mozgalmas álom fátyla szállt rá. A „gyerek-Lucasszal” szaladtak kézen fogva egy mezőn. A Nap szikrázóan sütött rájuk és lenge szellő kapott szőke hajukba. Hannah nem látta az arcát, csak a nevetését hallotta. Aztán hirtelen már felnőtt bőrében találta magát hatalmas tömegben. Az arctalan emberek egyetlen pillantás nélkül haladtak el mellette és ő egyre csak keresett valakit. És akkor úgy érezte, végre megtalálta. A férfi háttal állt neki, de Hannah pontosan tudta, hogy ő Lucas. Megérintette a vállát, mire a férfi megfordult és a „szomszéd-Lucas” mosolygott rá.

Cseresznyepiros 5. fejezet

Mielőtt asztalhoz ültek volna, Judy előhozott egy üveg pálinkát a kamrából és három poharat tett a terítékre.

-Hannah-val reggel megboldogult uram pálinkáját emlegettük, és úgy gondoltam, étvágygerjesztőnek kiváló lenne. – magyarázta.

-Engedje meg, hogy segítsek, kérem. – mondta Lucas és az üveg után nyúlt.

Hannah duzzogva vette el a poharat Lucas kezéből, az ujjaik egy pillanatra összeértek.

-Igyunk az előttünk álló szép napokra és az eljövendőre! – jelentette ki Judy és a poharát emelte.

-És az elbűvölő szomszéd hölgyekre! – tette hozzá Lucas mosolyogva, mire Hannah felhorkantott és azonnal lenyelte a pálinkát.

-Zamatos. – dicsérte Lucas az italt.

-Az én Joe-m nagyon értette az ilyesmit.

Judy az asztalfőn foglalt helyet, a fiatalokat maga mellé ültette két oldalról. Hannah egyfolytában magán érezte Lucas perzselő pillantását. Ő maga belemélyedt a tányérjába és a gőzölgő levest kevergette zavarában.

-Mi szél hozta a mi kis eldugott falunkba, Lucas? – kezdett bele Judy. Hannah halványan elmosolyodott, tudta, mi következik. A férfi még a cipőméretét is el fogja árulni hamarosan, ha a nagyanyja arra kíváncsi…

-Egy kis levegőváltozásra van szükségem a nagyvárosi életben. Egy búvóhelyre. Az interneten bukkantam rá a hirdetésre, és rögtön elvarázsolt a ház és a környezet.

-Csendes vidék a miénk. Kellemes és barátságos. Ideális a gondolatok rendezésére és az újrakezdésre, nemde Hannah?

-De igen, Mami.

-És mivel foglalkozik ott a nagyvárosban? – folytatta Judy.

-Nagyon mozgalmas az életem. Zenész vagyok.

-Nahát, két művészlélek egy asztalnál! – ámult az asszony. – Képzelje, Hannah pedig író!

-Valóban? – mosolygott rá Lucas.

-Mami, én igazán nem gondolom, hogy Lucast ez annyira érdekelné.

-Pedig tényleg érdekel.

-Látod, Hannah, szerintem ti jól megértenétek egymást.

Hannah kinyitotta a száját, majd inkább becsukta és lenyelte válaszát. Lucas egy mosolyt igyekezett elfojtani.

-Egyetértek, Judy. Biztosra veszem, hogy az unokájával remekül kijövünk majd.

Hannah felkapta a fejét és az asztal alatt belerúgott Lucas lábába. Pillantásával majdnem keresztülszúrta a sejtelmesen vigyorgó férfit.

-Örülök, hogy egy ilyen illedelmes fiatalember került Hannah közelébe.

-Felettébb illedelmes. – szúrta közbe gúnyosan a lány.

Judy meg sem hallva folytatta:

-Tudja, szegény kislányt tavaly elhagyta a párja, és azóta nehezen találja újra önmagát.

-Na de, Mami! Ez nem tartozik Lucasra! – háborodott fel Hannah, és arcát elöntötte a pír.

-Kislányom, ezen nincs semmi szégyellnivaló. Nekem soha nem volt szimpatikus ez a Sam.

-Valóban nem lehet épelméjű fickó, ha képes volt egy ilyen nőt elengedni. – értett egyet Lucas.

-Beszélhetnénk valami másról, mint az én magánéletemről?

-Ne húzd fel így az orrod, lányom. Én csak rávilágítottam egy újabb közös nevezőre, ha nem sértem meg, Lucas.

A férfi a fejét ingatta.

-Nem történt semmi. – biztosította végül Judyt.

Hannah érezve, hogy a beszélgetés egyre meredekebb irányt vesz, kezébe vette a fonalat:

-És milyen zenét játszol?

„Inkább erről beszéljünk, mielőtt Mami kifőzné, hogy összeboronál minket…” – gondolta magában.

-Metalt.

-Az tök jó. Szeretem. – mondta Hannah és az érdeklődés kezdett benne feléledni.

-Az a borzasztó csörömpölés, amire az emberek rázzák a fejüket? – vetette közbe Judy.

Lucas felnevetett.

-Igen, az. Nem egy ilyen kifinomult hölgy stílusa.

-Valóban nem. De ha valaki azt szereti, ám hallgassa! Én maradok a jól bevált klasszikusoknál.

-Mami, a kettő nem is áll annyira távol egymástól.

-Így igaz. – helyeselt Lucas.

-Ha ti mondjátok, én elhiszem.

Néhány perces csend telepedett rájuk. Hannah-nak derengeni kezdett, hogy honnan volt neki Lucas ismerős. Egyszer egy átbulizott éjszakán volt a koncertjén. Sokra nem emlékezett belőle.

Judy felállt, hogy félretegye a leveses tálat, mire Lucas rögtön felpattant a segítségére sietve. Hannah csak bámulta zavarodottan.

„Szegény Mami, hát nem veszed észre, hogy az orrodnál fogva vezet?”

A főétel felett Judy újra akcióba lendült:

-A szülei mivel foglalkoznak?

Lucas egy pillanatra mintha lefagyott volna és megfontolta a válaszát.

-Mondjuk úgy, hogy szabadfoglalkozásúak.

Judy érezte, hogy valamibe beletenyerelt és inkább visszafogta magát a témát illetően.

-Értem.

Hannah pontosan tudta, hogy majd a kellő pillanatban újra előhozakodik vele.

-Tervez átalakításokat is a házon? Csak azért kérdezem, hogy mire készítsem fel magam. Tudja, a zaj, a por…

-Nem, nem tervezek ilyesmit. Tökéletesen megfelel így. Amúgy sem állandóra költözöm ide, csak kis időre.

-És aztán?

-Amolyan menedék ez a hely számomra.

-Menedék?

-Néha ki kell szakadni a mókuskerékből és elvonulni a világtól.

-Ugyanezt mondtam én is Hannah-nak. Ha tudná, mennyit könyörögtem neki, hogy jöjjön el ide. A friss levegő csodákra képes!

-És végül eljött, hogy jelenlétével hozzátegyen a hely varázsához. – duruzsolta Lucas, mire Hannah a szemét kezdte forgatni és fújtatott egyet.

-Igen. Az én tündéri kis unokám segít nekem a nyáron. Úgy döntöttem, hogy a felesleges lomoktól megválok és túl nagy munka ez egy magamfajta öregasszonynak egyedül.

-Ugyan, Judy ne mondjon ilyet! Ha elfogadja, szívesen felajánlom én is a segítségem.

-Roppant nagylelkű, köszönöm! Olykor bizony el kell egy férfikéz is. De csak abban az esetben, ha nem túl megterhelő.

-Nem tesz semmit.

-Desszertnek egy kis pitét? – kérdezte Judy, miután mindenki befejezte.

-Ó, én kérek szépen! – mondta Lucas és Hannah rajtafelejtette a szemét egy pillanatra az édes mosolyán.

-Hannah?

-Köszi, Mami, én inkább innék még egy korty pálinkát. Valami megfeküdte a gyomrom.

Lucas máris nyúlt az üveg után és töltött. Egy kacsintás mellett nyújtotta Hannah felé a poharat.

Egy szelet sütemény elfogyasztása után Judy asztalt bontott.

-Köszönöm a mennyei ebédet! – mondta Lucas. – Adhatok egy puszit, Judy?

-Hát hogyne! És máskor ne kéresse magát! Mindig szívesen látjuk. Hannah, kísérd ki, kérlek Lucast, én elmosogatok.

Az udvaron, Judy hallótávolságán kívül Hannah bosszúsan megjegyezte:

-Lehet, hogy a nagymamám fejét elcsavartad ezzel a mézes-mázas stílussal, de engem nem versz át.

-Nem tudom, miről beszélsz, Hannah.

-„ha elfogadja, szívesen felajánlom én is a segítségem blabla” – gúnyolódott, mire Lucasból kitört a nevetés.

-Nem értem, mi bajod, tényleg szívesen segítek a nagyidnak. Nagyon kedves asszony.

-Aha. Persze.

A kapuban Lucas megállt.

-Ha már a fejek elcsavarását említetted, van még itt egy nagyon szemrevaló buksi, ami elcsavarásra vár… - suttogta, és közben lágyan megcirógatta Hannah arcát. Az érintésébe a lány beleremegett.

-Azt lesheted! – mondta haragosan és bevágta a kaput.

Cseresznyepiros 4. fejezet

-Szimpatikus fiatalember, nem gondolod? – lelkendezett Judy, miközben bekapcsolta a tűzhelyet a lekváros fazék alatt.

-Lehet.

-És milyen jóképű!

-Nem nagy szám. – felelte Hannah és úgy csinált, mint akit nagyon leköt a kávés csészék katonás rendje a szekrényen.

-Ugyan, drágám. Előbb-utóbb észre kell venned a fiúkat. Miért nem mesélted, hogy találkoztatok? És ne mondd, hogy elfelejtetted, badarság.

-Nem tartottam fontosnak. Ennyi.

Hannah enyhén ingerülten válaszolt, ami nem kerülte el Judy figyelmét.

-Mi bánt, kedveském?

-Semmi, Mami. Csak megrohamoztak az emlékek. – terelte a szót Hannah. – Fura itt Papi nélkül.

-Nekem is az, hidd el. A nagyapád rendkívüli ember volt és én nagyon szerettem.

-Kérdezhetek valamit? Rögtön tudtad, hogy ő az igazi? Hogy vele akarod leélni az életed?

Judy felnevetett.

-Dehogy tudtam! Joe egy pimasz fráter volt, aki azt hitte, hogy övé a világ, csak mert fiatal és jóképű. Sokáig járt a nyakamra, mire rájöttem, hogy ez csak egy álarc és a lelke mélyén egy szeretetre méltó férfi lakozik.

-Papi tényleg ilyen volt. Csak néha engedte, hogy valaki belessen a páncélja mögé.

-Neked sokszor hagyta. Te egy különleges gyöngyszem voltál a szívében.

-Éreztem is.

Hannah-t még valami nem hagyta nyugodni.

-Mami, emlékszel Lucasra és a családjára, akik gyerekkoromban laktak a szomszédban?

-Persze, hogy emlékszem. Miért kérdezed?

-Csak úgy eszembe jutott. Tudsz róluk valamit?

-Semmit. Úgy tudom, az ország másik végébe költöztek. Fura művésznépség voltak, soha nem értettem igazán szót velük.

-Kár.

-Mire gondolsz?

-Kíváncsi lennék Lucasra.

-Kedves fiú volt és mennyire bolondultatok egymásért! Nagyon megkapó volt az a gyermeki ragaszkodás köztetek.

-Imádtam őt! – mosolygott Hannah.

-Ő is téged. Mindig megkérdezte, hogy mikor jössz már hozzánk.

-Tudod, Mami, furcsa, hogy nem emlékszem rá. Úgy értem, az arcára. Meg se ismerném, ha belebotlanék valahol. Csak az érzésre emlékszem.

-Ez természetes. Kicsi voltál még abban az időben.

-Vajon meg tudnám találni?

-Én a helyedben nem biztos, hogy akarnám. Ki tudja, milyen ember lett belőle? Ilyen szülőkkel…

-Mi bajod velük?

-Nekem az apja mindig kicsit csapodárnak tűnt, az anyja meg álmodozónak. Jobb is, hogy még idejében elköltöztek.

-Azért én megpróbálom. – jelentette ki Hannah és kihozta a laptopját a konyhába.

Beírta a keresőbe Lucas nevét, de nem talált semmit. Egyetlen bejegyzésben sem említették, mintha a föld nyelte volna el. Megpróbálta a szülei nevét, de csak róluk bukkant információra. Édesanyja neves galériát nyitott nemrégiben, édesapja zenei producerként tevékenykedett. A fiúkról semmi hír. Hannah csalódottan csukta le a laptopot és törte a fejét, mihez is kezdhetne. Egyszer csak fény gyúlt az agyában és feltárcsázta a galéria számát. Udvarias visszautasítást kapott válaszként, mely szerint a családról nem áll módjukban információt adni és mikor Hannah kimondottan Lucas iránt érdeklődött, azt mondták, nem tartja a kapcsolatot a szüleivel.

-Zsákutca? – kérdezte Judy két keverés között.

-Az.

-Nem tudni, hogy alakult az életük, miért hallgatnak róla.

-Igaz. Így tényleg nem találom meg.

-Nem is baj, drágám. Engedd el a múltat és nézz inkább a jövőbe! Még annyi minden vár rád, csak légy nyitott!

-Igazad van, Mami. Csak egy ötlet volt.

Míg Judy üvegekbe töltötte a lekvárt, Hannah kiült az udvarra levegőzni. Igyekezett nem gondolni semmire, szerette volna kiüríteni a fejét. Lehunyt szemmel élvezte a napsütést, amikor érezte, hogy valami nedves ért a kezéhez. Shadow bökdöste az orrával.

-Shadow, szia! Hát te hogy szöktél át? Nem szép dolog, ugye tudod? – mondta a kutyának, miközben megvakarta az álla alatt a puha szőrt.

A kutya elégedetten élvezte a simogatást és hanyatt vágta magát, hogy Hannah a hasát vakargathassa. A lány leült mellé a fűbe, úgy folytatta, közben egyre beszélt hozzá:

-Nagyon szép kutyus vagy és kedves. Nem értem, hogy tudod elviselni a gazdádat.

-Nem olyan nehéz ám engem elviselni. – szakította félbe a kerítésre támaszkodó Lucas.

-Ebben nem vagyok olyan biztos.

-Látom, összebarátkoztatok Shadow-val.

-Vele valóban nem nehéz összebarátkozni… - mondta Hannah, és inkább a kutyát nézte.

-Finom a pite. Te sütötted?

-Szerencsédre nem. Nem hagytam volna ki belőle egy adag hashajtót.

-Inkább, mint arzént. – nevetett Lucas.

-Nincs jobb dolgod, mint engem zavarni?

-Éppenséggel nincs. A kutyámat kerestem, és megint csak a vadmacskára bukkantam.

-Vigyázz, nehogy megkarmoljalak!

-Ugyan, szeretem a kihívásokat.

Judy lépett ki a konyhából, és először Shadow-t vette észre.

-Nahát, a szomszéd kutya! Hogy kerül ide?

-Nem tudom. – felelte Hannah. – Biztos, átugrotta valahol a kerítést.

-Meg fogom magasítani, hogy ne háborgassa magukat. – szólt közbe a férfi.

-Lucas, hát maga is itt van! Észre sem vettem! Amíg nem ássa ki a virágaimat, nem zavar a kutyája. Szívesen látom, ahogy magát is. Hogy ízlett a pite?

-Egy remekmű, Judy. Nem bírok ellenállni neki, egész délelőtt rájártam.

-Örömmel hallom. Éppen ebédhez készülődünk. Tartson velünk! – invitálta Judy, mire Hannah levegőt is alig kapott.

-Igazán nagylelkű, de nem szeretnék alkalmatlankodni. – felelte Lucas és Hannah hozzátette:

-Igen, Mami. Lucasnak nyilván még sok a teendője a rendezkedéssel, ne raboljuk az idejét!

Lucas szélesen elvigyorodott a hallottakon.

-Csacsiság! Bekapunk pár falatot, és utána könnyebben megy a munka, nincs igazam?

Judy nem tágított. Ki nem állhatta, ha valaki nemet mond neki és céljait többnyire el is érte ilyen vagy olyan úton.

-Nos, azt hiszem, igaza van. Udvariatlanság lenne egy ilyen kedves meghívást visszautasítani. – mosolygott mézédesen Lucas és Hannah-ra sandított, aki azonnal elkapta a tekintetét róla.

-Ez az értelmes beszéd! – csapta össze elégedetten Judy a kezét.

-Akkor máris ott vagyok. – mondta Lucas, és eltolta magát a kerítéstől.

-Megterítek, te várd meg a vendégünket, aranyom. – adta ki az ukázt Judy, mire Hannah csak sóhajtott egy hatalmasat és Shadow nyakába temette az arcát. A kutya szeretettel megnyalta a homlokát.

-Most aztán jól benne vagyok a slamasztikában! – mondta Hannah. – Az én minden lében kanál nagyanyám megoldja…

Shadow együtt érzőn pillantott a lányra, majd felpattant és odaszaladt a kapun belépő gazdájához. Hannah oda sem nézett, inkább letépett egy fűszálat és idegesen csavargatta az ujjai körül. Pár pillanat múlva egy segítő kezet látott maga előtt.

-Egyedül is fel tudok állni. – jelentette ki.

Lucas megvonta a vállát, és Hannah feltápászkodott a földről. Elindult a bejárati ajtó felé, anélkül, hogy a férfira nézett volna.

-Előhozom belőled még a doromboló kiscicát is. – suttogta Lucas a fülébe.

Cseresznyepiros 3. fejezet

-Cseszd meg a sütidet! – tajtékzott Hannah és bevágta maga mögött a kertkaput. Remegve támasztotta a hátát neki. Még senki nem vetemedett arra, hogy az akarata ellenére csókolja meg. Dúlt benne a harag és tagadta vonzalmát Lucas iránt. Nagyokat sóhajtozva igyekezett megnyugodni. Nem akarta, hogy Judy ilyen állapotban lássa.

„Jobb, ha ezt Mami nem tudja meg. A maga elegáns módján rúgná szét az új szomszédja seggét.” – gondolta magában és eszébe jutott, hogy a teli kosár cseresznyét fent hagyta a fán.

Lopakodva indult a hátsó udvar irányába. Remélte, hogy Lucas bement már és nem kell újra látnia, no meg a csipkelődését hallgatnia.

„A tolvaj visszatér a tett színhelyére…” – szólalt meg a fejében a férfi.

Hannah megrázta szőke haját, hogy kiűzze a fejéből a hangot. A pajta sarkánál megállt és kikémlelt a gyümölcsöskert irányába.

„Még jó, hogy nem lát senki. Azt hinné, teljesen bediliztem.”

Elégedetten tapasztalta, hogy mindkét hátsó udvar üres. Hátraszaladt és felállította a létrát. Újra felmászott és amilyen gyorsan csak tudta, levette a kosarat. Ekkor vette észre a kerítés túloldalán szimatoló Shadow-t. A kutya is felfigyelt a mozgásra és felnézett Hannah-ra.

-Pszt! – mondta neki a lány. – Ne árulj el, kérlek.

És Shadow tényleg csendben maradt.

-Jó kutya. – mosolyodott el Hannah és elindult befelé.

Letette a kamrában a kosarat és lerogyott a konyhában. Lába idegesen dobolt az asztal alatt. Aztán mégis felpattant és megkereste a magozót. Nekifogott nyomban, nem az eredetileg Lucasnak szánt pite miatt, hanem nagyanyja miatt. Úgy érezte, ezzel a figyelmességgel tartozik neki, és szerette volna meglepni, mire hazaér.

Judy találkozója valóban maratoni hosszúságúra nyúlt, a Nap már lebukott a láthatáron, mikor lóhalálában megérkezett. Hannah addigra már majdnem végzett is a magozással.

-Drágám, nagyon kedves tőled, hogy ezt is megcsináltad. Jó kislány vagy! – dicsérte Judy, miközben a kalapját levette, és a kötényét kötötte maga elé. – Majd én befejezem.

-Nem kell, Mami, ez már semmi. Janice hogy van?

-Nem túl jól, sajnos. Nem jósolok sok időt neki.

-Nem tudunk rajta valahogy segíteni?

-Kicsikém, őt már csak ezzel tudjuk támogatni, ha néha valamelyikünk ránéz és elszórakoztatja. De legalább odaadta az almás krémese receptjét! – fejezte be diadalittasan Judy.

-Örülök.

-Olyan szórakozottnak tűnsz. Minden rendben?

-Persze, Mami. – hárított Hannah. – Azt hiszem, hogy a levegő vágott földhöz. Ma korán lefekszem.

-Helyes. Képzeld, költöznek a szomszédba! Láttam, hogy ég a villany a konyhában.

-Tényleg?

-Alig várom, hogy megismerjem őket!

-Miből gondolod, hogy többen vannak?

-Hát, csak úgy. Egyedül mégis ki költözne egy világvégi kis faluba?

-Nem tudom, Mami. – felelte Hannah és az utolsó szem cseresznyét is megszabadította a magjától. – Nem baj, ha most már magadra hagylak? Megfürdök és lefekszem.

-Menj csak, drágám. Jó pihenést!

-Neked is! Te se maradj fent sokáig!

Egy puszit adott Judy arcára és megfürdött. Amíg bármikor összefuthatott a házban nagyanyjával, nem akart Lucasra gondolni és a délutánra. Sőt, egyáltalán nem akart. Ám amikor magára húzta a takaróját, megjelent előtte pimasz mosolya, ragyogó szeme. Ajkán érezte az ajkát.

„Ne is gondolj rá! Felejtsd el a szemtelen disznót!” – korholta magát gondolatban és az oldalára fordult. Akárhogy kereste, nem lelte meg a nyugalmat. Egyre az volt az érzése, hogy valahonnan ismerős neki a férfi.

„De mégis honnan? Ezt a stílust megjegyeztem volna, ha találkoztunk volna valamikor.”

Hosszú idő után leragadt a szeme. Álmában újra a cseresznyefán ült az ő gyerekkori Lucasával és arról beszélgettek, hogy ki mi szeretne lenni, ha „nagy lesz”. Hannah orvos akart lenni, Lucas autóversenyző. Aztán a „gyerek-Lucas” hirtelen a „szomszéd-Lucasszá” változott. Gúnyosan mosolygott Hannah-ra és megcsókolta. Ő pedig, viszonozta.

Erre riadt zihálva és hirtelen azt sem tudta, hol van. Pár pillanat múlva megismerte régi szobáját és megnyugodott. Az órára nézve látta, hogy lassan nyolc óra és az orrát megcsapta a finom illat, ami a csukott ajtó alatt kúszott be.

Felöltözött és kilépett a szobából. Természetesen Judyt a konyhában találta. Ki tudja, mióta volt már fent. Nagyanyja mindig korán ébredt és nem létezett számára elvesztegetett idő.

-Jó reggelt, Mami! – köszöntötte Hannah.

-Jó reggelt neked is! Hogy aludtál?

-Köszönöm, jól. Mi ez az illat?

-Cseresznyés pite természetesen. Reggeli után viszünk az új szomszédoknak is üdvözlésképpen.

Hannah elborzadt. Esze ágában nem volt Lucas közelébe menni, főleg nem a kialkudott süteményt valóban átvinni neki.

-Jó ötlet ez? Nem kéne még ilyenkor zavarni őket. Biztosan sok a dolguk.

-Épp ezért kell menni. A nagy munkában jól esik egy kis figyelmesség és főleg a friss, házi sütemény!

-Ha te mondod… - mondta Hannah és miközben egy szelet kenyeret tett a pirítóba, lázasan törte a fejét, hogyan bújhatna ki a látogatás alól. Tudta, hogy Judyt képtelenség meggyőzni, hogy ne menjen át bemutatkozni. Csak legalább őt ne akarja magával rángatni!

-Amint megjöttünk, felteszem a lekvárt is. Már összekészítettem, csak főzni kell.

Hannah elmosolyodott.

-Emlékszel, Papi mindig azt mondta lekvárfőzés idején, hogy az egyik szeme sír, mert nem pálinka lesz belőle.

-Emlékszem. De amikor a pirítósra kente, nem siránkozott miatta! Egyébként van még néhány üveggel a pálinkájából, ha megkívánod.

-Később megkóstoljuk, Mami! Iszunk egy áldomást az előttünk álló nyárra, jó?

-Jó lesz, kicsim.

Hannah minden falatot többszörösen megrágott, hogy késleltesse az indulást. Nem talált még kifogást, amivel kimenthetné magát.

-Indulhatunk? – kérdezte Judy és egy utolsó pillantást vetett a tükörbe. Megigazított néhány hajszálat, ami szerinte nem állt megfelelőképpen.

-Mami, én… nos…

-Mi az?

-Nem szívesen mennék veled.

-Miért?

-Nem tudom.

-Ne gyerekeskedj már! Pár perc az egész. Nem harap meg senki.

-Ja, csak csókol… - jegyezte meg Hannah halkan.

-Tessék? Mondtál valamit?

-Nem, Mami semmit. Menjünk! Essünk túl rajta! – fújtatott egyet és engedelmesen kilépett az ajtón Judy nyomában.

Lucast az utcán találták, éppen egy hatalmas dobozt egyensúlyozott a kezében. Shadow izgatottan fedezte fel új területét a közelében. Hannah szíve zakatolni kezdett, amint meglátta a férfit.

-Jó reggelt! – köszönt már messziről Judy és vígan integetett mellé. Hannah összeszorított szájjal bandukolt mögötte.

-Jó reggelt! – válaszolta Lucas és letette a dobozt.

-Judy vagyok. Úgy látom, szomszédok leszünk.

-Örvendek a szerencsének. Az én nevem Lucas. – nyújtotta a kezét barátságosan.

-Ő itt az unokám, Hannah.

-Tudom. Találkoztunk tegnap délután. – mosolygott sejtelmesen.

-Valóban? Hannah, nem is említetted.

-Elfelejtettem. – vonta meg a vállát Hannah.

-Szegénykém fenn ragadt a cseresznyefán és én siettem a segítségére.

-Nahát, maga milyen figyelmes! – álmélkodott Judy. – Hoztunk egy kis pitét, ha elfogadja.

-Nagyon kedves, köszönöm. Ha csak fele olyan jó, mint a saját nagymamámé, akkor biztosan isteni! – bájolgott Lucas, és nyoma sem volt az előző napi viselkedésének.

-Ugyan. Semmiség. A tálcáért majd a napokban átjön Hannah, ugye?

-Aha. – mondta a lány és figyelmét inkább a lábához ülő Shadow-ra összpontosította.

-Nos, látom, kutyája van. Egyedül költözik? – kíváncsiskodott Judy, mire Hannah a szemét forgatta a háta mögött.

-Igen, mi vagyunk ketten Shadow-val. Jelenleg ő a családom.

-Hogyhogy?

-Szomorú história, a menyasszonyom elhagyott nemrégiben. – válaszolta megtört hangon Lucas, mire a nők felkapták a fejüket.

-Egyet se búsuljon, fiacskám! Jobb előbb, mint később.

-Talán igaza is van, Judy. Nem baj, hogy így szólítom?

-Dehogy baj. Ha bármire szüksége lenne, minket megtalál. Ugye, Hannah?

-Hm? Ja, persze.

Judy nem hallotta ki unokája hangjából az iróniát és elégedetten mosolygott, majd elköszönt:

-További jó munkát, Lucas!

-Köszönöm! Szép napot!

Judy már hátat fordított nekik, így nem láthatta, hogy egy hosszú pillantás erejéig nézik egymást a fiatalok. Lucas fölényesen rámosolygott Hannah-ra, mire ő válaszul a nyelvét öltötte rá, sarkon fordult és a nagyanyja után iramodott. Halványan még hallotta Lucas halk nevetését.

süti beállítások módosítása