Mielőtt asztalhoz ültek volna, Judy előhozott egy üveg pálinkát a kamrából és három poharat tett a terítékre.

-Hannah-val reggel megboldogult uram pálinkáját emlegettük, és úgy gondoltam, étvágygerjesztőnek kiváló lenne. – magyarázta.

-Engedje meg, hogy segítsek, kérem. – mondta Lucas és az üveg után nyúlt.

Hannah duzzogva vette el a poharat Lucas kezéből, az ujjaik egy pillanatra összeértek.

-Igyunk az előttünk álló szép napokra és az eljövendőre! – jelentette ki Judy és a poharát emelte.

-És az elbűvölő szomszéd hölgyekre! – tette hozzá Lucas mosolyogva, mire Hannah felhorkantott és azonnal lenyelte a pálinkát.

-Zamatos. – dicsérte Lucas az italt.

-Az én Joe-m nagyon értette az ilyesmit.

Judy az asztalfőn foglalt helyet, a fiatalokat maga mellé ültette két oldalról. Hannah egyfolytában magán érezte Lucas perzselő pillantását. Ő maga belemélyedt a tányérjába és a gőzölgő levest kevergette zavarában.

-Mi szél hozta a mi kis eldugott falunkba, Lucas? – kezdett bele Judy. Hannah halványan elmosolyodott, tudta, mi következik. A férfi még a cipőméretét is el fogja árulni hamarosan, ha a nagyanyja arra kíváncsi…

-Egy kis levegőváltozásra van szükségem a nagyvárosi életben. Egy búvóhelyre. Az interneten bukkantam rá a hirdetésre, és rögtön elvarázsolt a ház és a környezet.

-Csendes vidék a miénk. Kellemes és barátságos. Ideális a gondolatok rendezésére és az újrakezdésre, nemde Hannah?

-De igen, Mami.

-És mivel foglalkozik ott a nagyvárosban? – folytatta Judy.

-Nagyon mozgalmas az életem. Zenész vagyok.

-Nahát, két művészlélek egy asztalnál! – ámult az asszony. – Képzelje, Hannah pedig író!

-Valóban? – mosolygott rá Lucas.

-Mami, én igazán nem gondolom, hogy Lucast ez annyira érdekelné.

-Pedig tényleg érdekel.

-Látod, Hannah, szerintem ti jól megértenétek egymást.

Hannah kinyitotta a száját, majd inkább becsukta és lenyelte válaszát. Lucas egy mosolyt igyekezett elfojtani.

-Egyetértek, Judy. Biztosra veszem, hogy az unokájával remekül kijövünk majd.

Hannah felkapta a fejét és az asztal alatt belerúgott Lucas lábába. Pillantásával majdnem keresztülszúrta a sejtelmesen vigyorgó férfit.

-Örülök, hogy egy ilyen illedelmes fiatalember került Hannah közelébe.

-Felettébb illedelmes. – szúrta közbe gúnyosan a lány.

Judy meg sem hallva folytatta:

-Tudja, szegény kislányt tavaly elhagyta a párja, és azóta nehezen találja újra önmagát.

-Na de, Mami! Ez nem tartozik Lucasra! – háborodott fel Hannah, és arcát elöntötte a pír.

-Kislányom, ezen nincs semmi szégyellnivaló. Nekem soha nem volt szimpatikus ez a Sam.

-Valóban nem lehet épelméjű fickó, ha képes volt egy ilyen nőt elengedni. – értett egyet Lucas.

-Beszélhetnénk valami másról, mint az én magánéletemről?

-Ne húzd fel így az orrod, lányom. Én csak rávilágítottam egy újabb közös nevezőre, ha nem sértem meg, Lucas.

A férfi a fejét ingatta.

-Nem történt semmi. – biztosította végül Judyt.

Hannah érezve, hogy a beszélgetés egyre meredekebb irányt vesz, kezébe vette a fonalat:

-És milyen zenét játszol?

„Inkább erről beszéljünk, mielőtt Mami kifőzné, hogy összeboronál minket…” – gondolta magában.

-Metalt.

-Az tök jó. Szeretem. – mondta Hannah és az érdeklődés kezdett benne feléledni.

-Az a borzasztó csörömpölés, amire az emberek rázzák a fejüket? – vetette közbe Judy.

Lucas felnevetett.

-Igen, az. Nem egy ilyen kifinomult hölgy stílusa.

-Valóban nem. De ha valaki azt szereti, ám hallgassa! Én maradok a jól bevált klasszikusoknál.

-Mami, a kettő nem is áll annyira távol egymástól.

-Így igaz. – helyeselt Lucas.

-Ha ti mondjátok, én elhiszem.

Néhány perces csend telepedett rájuk. Hannah-nak derengeni kezdett, hogy honnan volt neki Lucas ismerős. Egyszer egy átbulizott éjszakán volt a koncertjén. Sokra nem emlékezett belőle.

Judy felállt, hogy félretegye a leveses tálat, mire Lucas rögtön felpattant a segítségére sietve. Hannah csak bámulta zavarodottan.

„Szegény Mami, hát nem veszed észre, hogy az orrodnál fogva vezet?”

A főétel felett Judy újra akcióba lendült:

-A szülei mivel foglalkoznak?

Lucas egy pillanatra mintha lefagyott volna és megfontolta a válaszát.

-Mondjuk úgy, hogy szabadfoglalkozásúak.

Judy érezte, hogy valamibe beletenyerelt és inkább visszafogta magát a témát illetően.

-Értem.

Hannah pontosan tudta, hogy majd a kellő pillanatban újra előhozakodik vele.

-Tervez átalakításokat is a házon? Csak azért kérdezem, hogy mire készítsem fel magam. Tudja, a zaj, a por…

-Nem, nem tervezek ilyesmit. Tökéletesen megfelel így. Amúgy sem állandóra költözöm ide, csak kis időre.

-És aztán?

-Amolyan menedék ez a hely számomra.

-Menedék?

-Néha ki kell szakadni a mókuskerékből és elvonulni a világtól.

-Ugyanezt mondtam én is Hannah-nak. Ha tudná, mennyit könyörögtem neki, hogy jöjjön el ide. A friss levegő csodákra képes!

-És végül eljött, hogy jelenlétével hozzátegyen a hely varázsához. – duruzsolta Lucas, mire Hannah a szemét kezdte forgatni és fújtatott egyet.

-Igen. Az én tündéri kis unokám segít nekem a nyáron. Úgy döntöttem, hogy a felesleges lomoktól megválok és túl nagy munka ez egy magamfajta öregasszonynak egyedül.

-Ugyan, Judy ne mondjon ilyet! Ha elfogadja, szívesen felajánlom én is a segítségem.

-Roppant nagylelkű, köszönöm! Olykor bizony el kell egy férfikéz is. De csak abban az esetben, ha nem túl megterhelő.

-Nem tesz semmit.

-Desszertnek egy kis pitét? – kérdezte Judy, miután mindenki befejezte.

-Ó, én kérek szépen! – mondta Lucas és Hannah rajtafelejtette a szemét egy pillanatra az édes mosolyán.

-Hannah?

-Köszi, Mami, én inkább innék még egy korty pálinkát. Valami megfeküdte a gyomrom.

Lucas máris nyúlt az üveg után és töltött. Egy kacsintás mellett nyújtotta Hannah felé a poharat.

Egy szelet sütemény elfogyasztása után Judy asztalt bontott.

-Köszönöm a mennyei ebédet! – mondta Lucas. – Adhatok egy puszit, Judy?

-Hát hogyne! És máskor ne kéresse magát! Mindig szívesen látjuk. Hannah, kísérd ki, kérlek Lucast, én elmosogatok.

Az udvaron, Judy hallótávolságán kívül Hannah bosszúsan megjegyezte:

-Lehet, hogy a nagymamám fejét elcsavartad ezzel a mézes-mázas stílussal, de engem nem versz át.

-Nem tudom, miről beszélsz, Hannah.

-„ha elfogadja, szívesen felajánlom én is a segítségem blabla” – gúnyolódott, mire Lucasból kitört a nevetés.

-Nem értem, mi bajod, tényleg szívesen segítek a nagyidnak. Nagyon kedves asszony.

-Aha. Persze.

A kapuban Lucas megállt.

-Ha már a fejek elcsavarását említetted, van még itt egy nagyon szemrevaló buksi, ami elcsavarásra vár… - suttogta, és közben lágyan megcirógatta Hannah arcát. Az érintésébe a lány beleremegett.

-Azt lesheted! – mondta haragosan és bevágta a kaput.