Hannah fortyogva indult meg a hátsó udvar irányába. Egyedül akart maradni és lábai akaratlanul vitték a pajta felé. Felmászott a szénapadlásra és leheveredett. Lucas kétarcú viselkedése teljesen kiborította. El nem tudta képzelni, hogy vajon melyik lehet az igazi és melyik a maszk. Szent meggyőződése volt, hogy csak játszik vele unalmában. Azonban a legfájóbb a vonzalom volt, amit nem akart bevallani magának. Minden igyekezetével próbálta elfojtani, nehogy újra csalódnia kelljen. És erre sajnos minden esélye megvolt, ha enged Lucas csábító játékának.

Szeretett volna elbújni a férfi elől és saját maga elől is. Ezért kereste fel gyerekkori titkos helyét, ami valóban a béke szigete volt. Mélyen belélegezte a széna jellegzetes illatát és azonnal visszarepült a régmúltba. Eszébe jutott egy nyári este, mikor Lucasszal belemerültek a padláson a játékba, majd elnyomta őket az álom. Késő éjjel, amikor már mindent tűvé tettek értük, a nagyapja bukkant rájuk, amint összebújva aludtak. Hannah elmosolyodott az emléken és keservesen gyötörte az agyát, hogy felidézze Lucas arcát. Eredménytelenül.

Rágcsálni kezdett egy szénaszálat és közben törte a fejét:

„Nem adom fel. Megtalállak. Látni akarom az arcod! Csak tudnám, hogyan fogjak bele. Az egyetlen használható nyom az édesanyja galériája. Írok neki egy levelet, hogy ki vagyok, és miért keresem Lucast! Remélem, nem igaz, hogy nem tartják a kapcsolatot és tud majd segíteni.”

Elégedetten ugrott talpra és gyorsan lemászott a létrán. Az udvaron majdnem fellökte Judy-t a nagy sietségben.

-Hannah, már mindenhol kerestelek! Már megint a szénapadláson voltál?

-Bocs, Mami, most nem érek rá. Eszembe jutott valami. Mindjárt jövök, ha kellek.

Elviharzott Judy mellett a válaszát meg sem várva. Megnyitotta a levelezését és megfogalmazott egy kedves, de lényegre törő üzenetet. Elszántan kattintott rá a „küldés” gombra.

Judy-t a veteményesben találta, épp a répát gyomlálta. Hannah is beállt egy sorba.

-Mi volt ilyen sürgős, ha nem vagyok indiszkrét? – kérdezte Judy.

-Írtam a galériának, hogy megtaláljam Lucast.

Judy felsóhajtott.

-Jobban tennéd, ha nem ragaszkodnál ennyire ehhez a fiúhoz.

-Én nem ragaszkodom, csak kíváncsi vagyok rá. Szívesen találkoznék vele újra.

-A kíváncsiság jó dolog. De ne lovalld bele magad, nehogy csalódás érjen!

-Nem fogom.

Judy bólintott egyet, majd belefogott:

-Pedig a szomszéd fiú is roppant elbűvölő…

„Témánál vagyunk!” – gondolta Hannah.

-Ha te mondod, Mami.

-Semmi kivetnivaló nincs benne. Illedelmes, jó a modora. A foglalkozásához ugyan nem tudok hozzá szólni, de nem vagyunk egyformák.

Hannah mélyen hallgatott. Judy felegyenesedett és megigazította virágmintás kendőjét a fején.

-Szerintem csak megjátssza a jófiút.

-Ugyan miért tenné?

-Nem tudom. Szórakozásból. – vonta meg a vállát Hannah.

-Az én szimatom viszont nem csal.

-Oké, Mami. Legyen igazad. Nekem akkor is az a véleményem, hogy egy nagyképű, idegesítő pasi.

Hannah akkora lendülettel húzgálta a földből a gyomokat, mintha azzal legalább fizikai fájdalmat tudna okozni Lucasnak. Judy figyelte egy darabig.

-Te valamit elhallgatsz előlem.

-Semmit.

-Megbántott?

-Nem. – sóhajtotta Hannah. – Meg akart csókolni.

Legnagyobb döbbenetére Judy nem háborodott fel, hanem egy jóízű kacaj szakadt fel belőle.

-És ez akkora tragédia? Ha annyi idős lennék, mint te, nem sokat kérettem volna magam.

-Ki vagy te és mit csináltál a nagyanyámmal?

-Nem kell úgy meglepődni, kislányom. Én is voltam fiatal és én is nőből vagyok. Nehogy azt hidd, hogy az én időmben nem voltak ilyen romantikus kalandok. Csak másképp zajlott az egész, mint manapság.

-Mesélj, kíváncsivá tettél!

-Ne tereld a szót! Mit válaszoltál?

-Hogy ne is álmodjon róla.

-Jól tetted. Nem szabad azonnal igent mondani.

-Aztán akaratom ellenére mégis megcsókolt.

-Tüzes fiú…

Hannah tátott szájjal bámult Judy-ra, mintha egy marslakót látna.

-Tüzes fiú? Most komolyan, tényleg ez a reakciód?

-Azt ne mondd, hogy egy pici részed sem akarta.

Hannah hallgatott.

-Na látod. Nem értem, miért fújod úgy fel magad rajta. Túlságosan be vagy gyöpösödve, egy kis kaland nem árt, és még bármi lehet belőle. Úgy érzem, ő neked való lenne.

-Mami, ő csak játszik velem és szinte biztos, hogy veled is. Inkább őt kéne jól leteremtened, ehelyett engem piszkálsz.

-Én nem piszkállak, aranyoskám, csak elmondtam a véleményem.

-Rendben. Túltárgyaltuk. Nem akarok róla többet beszélni.

Este Hannah visszavonult a szobájába. Válasz nem érkezett a galériából. Csalódottan csukta le a laptopot és kibámult az ablakon. Gondolatai folyton visszataláltak a Judy-val folytatott beszélgetésére és Lucas viselkedésére. Nem tudta, melyik bosszantotta jobban. Azt hitte, nagyanyja majd megérti a felháborodását.

„Lehet, hogy Maminak van igaza? Egy kis szórakozás és férfitársaság tényleg rám férne? Úristen, azt mondta, be vagyok gyöpösödve!”

Hosszan mélázott, de egyik fele sem győzedelmeskedett a másikon. Majd eszébe jutott, hogy rákeres Lucas zenekarára.

„Meg ne próbáld!” – viaskodott magával, aztán mégis beírta a keresőbe.

Millió találat jelent meg a képernyőn. Rákattintott a zenekar hivatalos oldalára és elolvasta a történetüket, majd megnézett egy klipet.

„Nem is rossz…” – állapította meg.

Fél óra elteltével azon kapta magát, hogy meghallgatta az első lemezüket és Lucas hangja teljesen elvarázsolta. Aztán elolvasott néhány régi bulvárcikket. Jó pár éve írták őket, Hannah mégis megszállottan falta. A legtöbb Lucas botrányait taglalta. A bejegyzések szerint alaposan belevetette magát az éjszakai életbe és minden képen másik nőt ölelt magához.

Hannah úgy gondolta, ezek az információk pontosan aláírták az ő véleményét. Az elmúlt években nem jelentek meg róla ilyen hírek, amit Hannah egy kiválóan működő menedzsment számlájára írt. Nem hitte, hogy Lucas közben megkomolyodott. A viselkedése nem ezt mutatta.

-Hát én aztán nem leszek egy sokból! Abból nem eszik. – jelentette ki hangosan és kikapcsolta a gépet.

A másnapi korai kelés miatt szeretett volna idejében elaludni. Hosszas forgolódás után mozgalmas álom fátyla szállt rá. A „gyerek-Lucasszal” szaladtak kézen fogva egy mezőn. A Nap szikrázóan sütött rájuk és lenge szellő kapott szőke hajukba. Hannah nem látta az arcát, csak a nevetését hallotta. Aztán hirtelen már felnőtt bőrében találta magát hatalmas tömegben. Az arctalan emberek egyetlen pillantás nélkül haladtak el mellette és ő egyre csak keresett valakit. És akkor úgy érezte, végre megtalálta. A férfi háttal állt neki, de Hannah pontosan tudta, hogy ő Lucas. Megérintette a vállát, mire a férfi megfordult és a „szomszéd-Lucas” mosolygott rá.