-Gyerekek! Az ebéd az asztalon! – kiabált le Judy a pincébe.

-Az egyik legszebb mondat! – mondta Lucas és megtörölte a homlokát.

-Összeütöttem egy kis rántottát, mégse együnk hideget. – magyarázta Judy.

-Nem kellett volna, Mami. Szépen mondtuk, hogy pihenj.

-Nem volt fáradság.

Ebéd közben eldicsekedtek Judynak a mutatós modellekről, mire ő csak legyintett.

-Nem akarok nagyapád kacatjairól hallani. De azért örülök, hogy találtatok valami normális tárgyat is a sok lom között.

-Vajon honnan szerezhette őket? – tudakolta Lucas.

-Valószínűleg az egyik külföldi útjáról hozta, aztán szépen elfelejtette. Az is lehet, hogy ajándékba szánta az unokaöccseinek, azért van belőle kettő. A testvérének két fia van, de már réges-rég összerúgták a port valami csacskaságon.

A fiatalok hamar befalták a rántottát és Judyt magára hagyva, folytatták a munkát a pincében. Megtelt még öt zsák, mire a szekrényhez fértek. Hannah kinyitotta és azonnal a szája elé kapta a kezét a terjengő szagtól.

-Ez undorító!

Egy csomó ruha lapult a szekrényben, amit meglepett a penész és ráadásként még valamilyen állat is ott lelhette halálát köztük.

-Nagyapád katonai uniformisa. Jól megették a molyok, pedig szép darab lehetett.

-Biztos, de tartsd már ide azt a zsákot, mielőtt még rá is hányok!

-Engedj oda, majd én kipakolom. – nevetett Lucas.

Megtömtek még három zsákot foszladozó ruhaneműkkel, amiket már felismerni is lehetetlen volt. A szekrény aljában, egy dobozban lapult a honvédségi huszárcsizma. Lucas szemügyre vette.

-Menthetetlen. Kár érte. Pedig a méret jó lenne…

-Azt ne mondd, hogy te is ilyen gyűjtögető vagy!

-Csak a különleges darabok vonzanak. Meg a makrancos szomszéd lányok…

Hannah elfintorodott, mire a férfi elmosolyodott.

-Ez kiürült. – mondta Lucas. – És nem csontvázat rejtett.

-Pedig a szaga hasonló lehet… Essünk túl a másikon is, gondolom, abban is ruhák vannak.

Lucas kinyitotta az ajtót, de ennek kevésbé volt döglesztő szaga.

-Ezek régi kalendáriumok. Némelyik majdnem száz éves. Biztos, hogy ki akarod dobni őket? Egy gyűjtőt érdekelheti.

-Mami sikítófrászt kapna tőle. Kuka.

-Te tudod.

Azzal Lucas dobálni kezdte a könyveket és mezőgazdasági folyóiratokat a zsákokba. Egyszer csak szélesen elvigyorodott.

-Na ez már valami!

-Mit találtál?

Hannah a válla felett leskelődött.

-Egy ’67-es kiadású Playboyt.

-Ne szórakozz!

Lucas kíváncsian lapozta fel az újságot.

-Ezt nem csodálom, hogy itt rejtegette a nagyapád. Mennyivel másabb volt az úgynevezett nőideál akkoriban!

-De nagyon leköti a figyelmed…

-Még jó! Ezt megtartom, ha nem bánod.

-Felőlem, ha minden áron ezt akarod az ágyad alatt tartani szükség esetére. – gúnyolódott Hannah.

-Tartok mást is az ágyam közelében szükség esetére. – replikázott Lucas és a falhoz nyomta Hannah-t.

A lány hátát hűsítette a pince fala, hasát és mellét a férfi perzselte. Kerülte Lucas tekintetét, aki egyre közelebb hajolt hozzá. Lehelete szinte csiklandozta Hannah arcát.

-Szívesen megmutatom a gyűjteményem.

-Szar szöveg.

-Megint ez a csodás költői kép! – vigyorgott Lucas.

-Mondjak még?

-Kérlek, kápráztass el!

-Faragatlan fasz!

Lucas hangosan felnevetett.

-Ezt nevezem! De ugye tudod, hogy ebben már egy hivalkodó metaforát is alkalmaztál?

Hannah a feje búbjáig elpirult, mikor megértette, mire céloz Lucas. Ki akart bújni a karja alatt, de a férfi nem hagyta.

-Engedj el!

-Csak, ha kapok egy csókot!

-Előbb rúglak tökön.

Mielőtt Hannah felemelhette volna a térdét, Lucas a sajátjával feszítette szét a lány lábait, hogy megakadályozza.

-Megbánnád.

Hannah csak fújtatott.

-Kizárt dolog.

-Megfázik a hátad…

-Akkor engedj el!

Lucas valóban elemelte a karjait, de csak azért, hogy a következő pillanatban magához szoríthassa Hannah-t.

-Most már nem menekülsz.

-Engedj el, vagy sikítok.

-Próbáld meg.

Hannah kinyitotta a száját, de mire egyetlen hang is kijött volna a torkán, Lucas befogta a száját a sajátjával. Lehengerlően és odaadóan csókolta a lányt, aki képtelen volt nem viszonozni. Lucas elengedte és öntelten mosolygott. Hannah felkapott egy újságot, összetekerte és ütötte, ahol érte.

-Ilyen lehetetlen és visszataszító alakkal még életemben nem találkoztam! – kiabálta.

Lucast rázta a nevetés, miközben igyekezett kitérni a záporesőként ráhulló csapások elől.

-Az előbb nem úgy éreztem, hogy taszítanálak…

-Hogy te milyen egy utolsó gazember vagy! Utállak!

-Ha így csókolod azt, aki utálsz, vajon milyen lehet, ha szeretsz?

Hannah kezében már szétfoszlott az ezer éves újság. Szeme megakadt a padlón heverő Playboyon.

-Kérlek, azt ne!

Hannah felvette, és lassan tekerni kezdte. Most már ő vigyorgott szélesen és gonoszul.

-Hannah, ez muzeális érték!

-Hát hogyne. Kérj bocsánatot és megfontolom.

-Azt már nem!

-Hát jó.

Azzal Hannah a falhoz kezdte ütögetni a feltekert újságot.

-Jó jó! Mit akarsz hallani?

-Hm… Mondjuk azt, hogy bocsánatot kérek a minősíthetetlen magatartásomért.

Lucas felhúzta az egyik szemöldökét.

-Ez komoly?

-Persze, ha ez neked túl magas ár ezért az eszmei értékű magazinért, én megértem.

-Na jó. Bocsánatot kérek a minősíthetetlen magatartásomért. – ismételte el Lucas. – Most már add ide!

-Nem hangzott túl őszintén…

Lucas újra elismételte a bocsánatkérést.

-Még mindig nem az igazi… Talán, ha térden állva kérnéd, még el is hinném.

A férfi belement a játékba és térdre ereszkedett. Hannah felé kúszott, a kezeit összekulcsolta maga előtt.

-Én édes Hannah-m, kérlek, bocsáss meg nekem, esendő halandónak a minősíthetetlen magatartásomért!

Végezetül átkarolta Hannah térdeit és magához szorította. A lány hangosan kacagott.

-Ez már meggyőző volt. Itt a becses magazinod.

-Köszönöm, szép hölgy, hogy ily kegyet gyakoroltál felettem és a Playboy felett.

-Te tiszta lökött vagy! – nevetett még mindig Hannah. – De attól még utállak! És meg ne próbáld még egyszer!

-Egyiket sem veszem komolyan. – nézett fel Lucas.

-Ettől tartok én is. Állj már fel!

Lucas felegyenesedett és erősen megfogta Hannah kezét, hogy ne tudja elrántani. A kesztyűjét lejjebb húzta és halvány csókot lehelt a kézfejére. Hannah-t teljesen meglepte ez a gyengéd gesztus.

-Tudod, Hannah, én elég fafejű vagyok. Ha valamit akarok, azt elérem.

-És mindig a nehezebbik végén fogod meg a dolgokat?

-Hm… Vagy csak szeretem a járatlan utakat betörni.