A délután hátralévő részében Hannah gondosan ügyelt rá, hogy ne menjen Lucas közelébe, de ahányszor a férfira tévedt a tekintete, ő mindig egy kacér mosollyal válaszolt. Hannah csak a fejét ingatta.

„Dilis.” – gondolta magában. – „Csak ne lenne ilyen szép!”

Szája szinte magától kezdett mozogni, nem akart ő Lucasszal beszélgetni:

-Itt a nyár, és te elásod magad a világ végére. Nem lesz turné?

-Nahát, mégis megtisztelsz az érdeklődéseddel?

-Én csak… tudod mit? Csinálj, amit akarsz, leszarom.

-Imádom a felvágott nyelved! – nevetett Lucas. – Egyébként valóban nem lesz. Szét vagyok esve, és valahogy össze kell szednem magam a folytatáshoz. Minden értelemben.

Hangja elkomolyodott a mondandója vége felé, amitől Hannah megenyhült. Együtt érzett Lucasszal, pedig a részleteket nem tudta.

-Meg tudlak érteni. Én sem találom magam. Ha tudnád, hány történet van a fejemben, ami ki akar szabadulni, de én elhagytam a kulcsot valahol.

-Ismerős. Az utolsó lemez egy kínszenvedés volt, mire összehoztuk.

-Az elsőt meghallgattam tegnap. Egész jó.

-Köszönöm. Örülök, hogy tetszett. Te milyen könyveket írsz?

-Nem csak könyveket, novellákat is. A téma mindig a szerelem, de a halál gondolatát is gyakran beleszövöm.

-Közös vonás.

Judy szakította félbe őket, amint megjelent a lépcső alján.

-Hogy ti milyen szorgalmasak vagytok! – álmélkodott. – Majdnem a felét ki is pakoltátok.

-Igyekszünk, Mami.

-De mára hagyjátok abba! Lassan alkonyodik és kész a vacsora. Lucas, ha nincs más elfoglaltsága, csatlakozik?

-Köszönöm, de nem szeretnék a terhükre lenni.

-Szamárság! – intette le Judy.

Lucas rásandított Hannah-ra, aki szó nélkül megvonta a vállát.

-Ez esetben, örömmel. Előtte viszont hazamennék fürdeni, és Shadow is éhes lehet már.

-Ó, természetesen rá is gondoltam. Szép nagy velős csontból főztem levest. Hozza át a kutyát is!

-Judy, én nem is tudom, hogy háláljam meg ezt a gondoskodást…

-Ugyan-ugyan, ma még meg is dolgozott érte keményen, szóra sem érdemes. Én tartozom köszönettel és Hannah, ugye?

-Igen. – vetette oda kelletlenül a lány.

-Akkor egy óra múlva tálalok. – jelentette ki Judy, és elindult a lépcsőn.

-Dugd el az újságot, mielőtt Mami meglátja! – súgta oda Hannah Lucasnak.

Miután a férfi kilépett a kapun, Hannah megkérdezte:

-Mami, mégis miért hívtad meg vacsorára? Rám nem gondolsz?

-Dehogyis nem. De az illem akkor is így kívánja. Erről nem nyitok vitát.

Hannah sóhajtott egyet és birtokba vette a fürdőszobát. Mikor meglátta tükörképét, nem tudta, sírjon, vagy nevessen inkább. Vastag szürke porréteg fedte, a haja teljesen megőszült.

„Hát van egy ízlése ennek a lököttnek, ha még így is tetszettem neki…” – mosolyodott el akaratlanul.

Gyorsan lezuhanyozott, alaposan hajat mosott, és máris üdébbnek érezte magát. Volt még negyed órája vacsoráig, így bekapcsolta laptopját egy biztató üzenet reményében Lucasról. A reklámokon kívül azonban nem jött semmi érdemleges. Lógó orral ment ki a konyhába Judynak segíteni a terítésben.

-Olyan kellemes az este. Együnk a teraszon! Jót tesz nektek a friss levegő az egész napos dohos környezet után.

-Remek ötlet.

-Mi a baj, Hannah? Olyan lehangoltnak tűnsz.

-Tudom, figyelmeztettél, hogy ne éljem bele magam, hogy megtalálom Lucast, de reménykedtem legalább egy válaszban.

-Én megmondtam.

Néhány perc múlva megérkezett Lucas is Shadow társaságában. A kutya érdeklődve szimatolt az asztal körül, amin már ott gőzölgött a leveses tál.

-Shadow! Nem! Gyere el onnan! – szólt rá Lucas határozottan.

Ekkor lépett ki Judy az ajtón kezében a csonttal.

-No, kutyus, nesze, vidd! – mondta neki, mire Shadow boldogan elvonult a fűbe elfogyasztani ínyenc vacsoráját.

-Mennyi idős? – kérdezte Hannah.

-Két éves. Néha még nagyon kölyök és sokat vagyok távol tőle, ezért vannak még csatáink. – magyarázta Lucas és egy üveg bort tett az asztalra.

Hannah kihozott három poharat és a nyitót. Lucas gyakorlott mozdulatokkal nyitotta ki az üveget.

-Nekem csak egy kortyot! Tudja, a gyógyszerek miatt. – mondta Judy.

-Nincs rendben az egészsége?

-Az én koromban az lenne a furcsa, ha nem így lenne. De nem panaszkodom.

Körbeülték az asztalt, és jóízűen kanalazták a levest. Felületesen társalogtak az időjárásról és a falu életéről. Judy szüntelen beszélt és Lucas érdeklődve hallgatta. Hannah inkább a gondolataiba merült és Shadow-t figyelte. Egyszer csak megint arra eszmélt, hogy ő a téma.

-Örülök, hogy ilyen remekül mulattak délután, felhallatszott a nevetés a pincéből. Rá is fér Hannah-ra. Az én butuskám éppen a gyerekkori játszópajtása miatt szomorkodik. Most képzelje, a fejébe vette, hogy megkeresi a fiút! – magyarázta Judy Lucasnak nem kevés hátsó szándékkal.

Hannah bele sem tudta fojtani a szót, hiába nyitogatta a száját. Végül inkább csak legyintett. Felesleges lett volna a legkevesebb erőfeszítés is, ha egyszer Judy belefogott valamibe.

-Biztosan sikerrel jár majd. Manapság nem könnyű elbújni a világ elől, én már csak tudom. – mondta Lucas, mire Judy előadta Hannah eddigi próbálkozásait.

-Lehet, hogy csak nem jutott még el a megfelelő emberhez a leveled. – vigasztalta Hannah-t.

-Nem tudom. – vonta meg a vállát a lány és bement a konyhába a második fogásért.

A főtt hússal töltött sós kalács felett Judy egyre nagyobbakat ásított.

-Azt hiszem, jobban elfáradtam, mint gondoltam. Vissza is vonulok, ti csak beszélgessetek tovább.

-Jó éjt, Mami!

-Jó éjszakát, Judy! Köszönöm a vacsorát.

Shadow kivégezte a csontot és elégedetten feküdt Hannah és a gazdája közé. A lány szórakozottan simogatta az ujjai hegyével.

-Még egy kis bort? – kérdezte Lucas.

-Igen, kérek.

„Mami aztán jól kifőzte ezt a csapdát. Szépen itt hagyott vele…”

-Mesélj erről a Lucas gyerekről! Miért olyan fontos, hogy megtaláld?

-Nem mintha rád tartozna, csak úgy eszembe jutott. Kellemes emlékeim vannak róla.

-Lefogadom, hogy meglehetősen intim emlékek…

-Neked mindig csak ezen jár az eszed? – bosszankodott Hannah.

-Abszolút nem, elég sokat gondolok kajára is, mondjuk. – nevetett fel Lucas. – Visszatérve, biztosan nem a fogócska miatt keresed.

-Jaj, Lucas te tényleg rohadt fárasztó vagy!

-Valamit biztos nagyon tudott az a fiú… - firtatta tovább a kérdést Lucas vigyorogva.

-Igen, nem az agyamra menni!

-Ugyan már, Hannah, ne szégyenlősködj! Mennyire voltatok gyerekek?

-Hét éves volt, mikor elköltöztek, én meg három. Szóval ki is kapcsolhatod a mocskos filmet a fejedben…

-Kár. Komolyra fordítva a szót, mit vársz ettől az egésztől?

-Nem tudom. – vonta meg a vállát Hannah. – Csak kíváncsi vagyok rá. És…

-És?

-Szeretném látni az arcát, hallani a hangját. Nem emlékszem rá és ez rossz érzés.

-Aha. De azt ugye tudod, hogy ez vékony jég? Mi van, ha már nem az az elbűvölő cukifiú, akit dédelgetsz magadban, hanem egy seggfej?

-Remélem, hogy nem az.

-És ha mégis csalódnod kell? Nem hiszem, hogy most erre lenne szükséged.

-Mert te aztán nagyon tudod, hogy nekem mire van szükségem.

-Volna pár ötletem… - cirógatta meg Hannah karját.

-Te meg az ötleteid… - fortyant fel a lány. – Egyet jól jegyezz meg, Lucas, én nem leszek egy a sokból. Nem leszek egy újabb strigula az ágyad felett, hogy aztán eldobj, mint egy használt zsebkendőt.

Lucas mélyen hallgatott. Hannah az elevenébe talált.

-Fasza. Pont valami ilyesmit vágott a fejemhez a volt menyasszonyom, mielőtt elhagyott.

-Lehet, hogy nem alaptalanul.

-Nem tudsz te semmit, Hannah. – mondta Lucas nyersen. Felhajtotta a bort a poharából és felállt. – Gyere, Shadow, hazamegyünk.